A szeretet angyala

 

Advent idején az Úr most is megfújatta az égi harsonákat. Hangjukra mindenfelől

sietve repültek az angyalok, hogy meghallják a szavát.

– Mint tudjátok, lenn a Földön sok-sok ember él egymás mellett szeretet nélkül. Most

is, mint eddig minden évben egyetlen feladatot kaptok.

Keressétek fel ezeket az embereket és szívükbe töltsetek szeretetet.

Karácsony szent estéjén minden ember boldogan, békességben, szívükben

szeretettel várja a kis Jézus születését. Majd áldását adta a hatalmas angyal seregre,

és a Föld felé irányította őket.

Már indult vissza a hatalmas térről, amikor észrevette, hogy az egyik sarokban egy

kicsi angyalka szomorkodik.

– Ó, angyalkám, te miért nem indultál el a Föld felé? Ugye ez lesz az első utad? Látom,

nem tudod, mit kell tenned, de ne aggódj, segítek neked.

Elküldelek egy idős házaspárhoz, Zsiga bácsihoz és Julis nénihez. Ők évek óta

szeretet nélkül élik életüket.

Valaha nagyon szerették egymást, de egyetlen gyermekük elvesztéséért teljesen

feleslegesen, egymást okolják. Küldtem már hozzájuk angyalokat, de nem tudtak

szeretetet csepegtetni a szívükbe. Úgy gondolom, neked most sikerülni fog

angyalkám!

Fogd ezt a parányi szeretet lángocskát, vidd el hozzájuk, hogy újra lobogjon szívükben

az egymás iránti szeretet. Gyengéden megsimogatta az angyalka fejét, és elindította

a Föld felé.

Repült, repült az angyalka, meg sem állt a hóval borított apró falucska kicsi házáig. Ott

leszállt az ablakpárkányra, bekukucskált az ablakon, majd berepült a házba.

A fehér búbos kemencében vidáman pattogott a tűz, padkáján üldögélt rózsafűzért

morzsolgatva Julis néni. Hófehér haja takaros kontyba tekerve díszlett a feje búbján.

A kemencepadka másik oldalán Zsiga bácsi olvasta a kalendáriumot.

Órák teltek el ilyen csendességen, már erősen sötétedett, amikor Julis néni

felkapcsolta a villanyt, és a hirtelen támadt fényességtől Zsiga bácsi felriadt.

Szokása szerint most is elaludt olvasás közben. Julis néni már a vacsorát melegítette.

Zsiga bácsi megpödörte hófehér bajuszát és asztalhoz ült. Szó nélkül kanalazták a

vacsorájukat, majd az est további része is így folytatódott.

Az angyalka szomorúan csóválta fejét, nem tetszett neki, amit látott.

Tanácstalanul üldögélt a búbos kemence tetején. A háziak már rég lefeküdtek, amikor

támadt egy gondolata.

Olyan álmot küldök nekik, amelyikben viszont látják fiatal önmagukat. Mégpedig az

első közös karácsonyukat, hisz akkor is ketten voltak, és nagyon szerették egymást.

Így is történt, majd a szeretet lángjából egy leheletnyit fújt a szívükbe, hogy feloldja az

egymás iránti elhidegülést.

Mindketten ugyanazt az álmot látták, és láss csodát, reggelre nem felejtették el.

A reggeli teendőket ugyanolyan szótlanságban végezték, mint eddig, de az álmot nem

tudták elfelejteni. Zsiga bácsi egyre azon kapta magát, hogy mind sűrűbben pislog

Julis nénire, és fordítva is így történt.

Nem tudtak gondolataiknak parancsolni, de továbbra is némák voltak.

Reggeli után Zsiga bácsi az éjszaka lehullott hó lapátolásához készülődött, míg Julis

néni az ebéd főzéséhez.

Nagyon hideg volt kint, de Zsiga bácsi szorgalmasan lapátolta a havat, közben kezeit

dörzsölgette, mert kesztyűjét rég elhagyta valahol. Ebédfőzés közben Julis néni ki-

kilesett az ablakon, és látta, hogy párja sűrűn dörzsölgeti, leheletével melegíti a kezeit.

Óh, szegény Zsiga, nagyon fázhat a kezed – jegyezte meg félhangosan, mintha csak

a fazekaknak beszélne.

No, majd délután elmegyek, és a boltba veszek neked egy pár jó meleg kesztyűt. Még

el is mosolyodott, mert az első közös karácsonyukon kesztyűvel ajándékozta meg az

akkor még fiatal Zsigát.

Hogyan is jutott ez most eszembe – tűnődött el egy pillanatra, és olyan kellemes

melegséget érzett szíve körül, mint akkor...

Zsiga bácsi már a kertkapunál lapátolta a havat, amikor kucsmáját kicsit feljebb tolta a

homlokáról. Ilyen hideg tél, és ilyen sok hó akkor esett, amikor friss házasok voltak

Julissal. Ha az emlékezete nem csal, jó vastag kendőt vett neki karácsonyra, hogy

meg ne fázzon. Ó, de szépasszony volt ez a Julis, és hogy tudott örülni annak a

kendőnek! Meglepődne, ha most is vennék neki egyet, meg vennék egy kicsi

karácsonyfának való fenyőt is. Már évek óta nem állítottunk karácsonyfát...

Gondolatait tett követte. Hólapátját letámasztotta a kerthez és óvatos léptekkel elindult

a bolt felé. Nem kellett sokat mennie, a harmadik szomszédban volt.

Megvette a legszebb meleg kendőt, kiválasztott egy kicsi, de formás fenyőfát, és haza

ballagott. A fenyőt betette a kamrába a becsomagolt kendőt meg feltette az almás

polcra. Bajsza alatt el-elmosolyodott, szíve körül rég nem tapasztalt melegséget érzett.

Lesz majd szenteste napján Julisnak meglepetés!

Az ebédnél már váltottak pár szót az időjárásról, de egyre másra azon kapták magukat,

hogy egymást nézik. Délután Julis néni is elballagott a boltba, megvette a jó meleg

kesztyűt, és otthon betette a szekrénybe. Zsiga bácsi semmit nem vett észre, mert

szokása szerint megint elaludt olvasás közben.

A következő pár napban olyanok voltak, mint az egymással ismerkedő fiatalok. A

tisztaság, rend mellett már az örökre elveszettnek hitt szeretet is jelen volt a kicsi

házban. Mosolyogva beszélgettek, Zsiga bácsi mindig megtalálta a módját, hogy, ha

csak egy röpke pillanatra is hozzáérjen Julis nénihez.

Az angyalka meg egyre jobban érezte magát a búbos kemence tetején, és esténként

mindig nagyobb szeretet lángot küldött a szívükbe.

Így érkezett el a Szenteste napjának reggele.

Julis néni hangosan dúdolgatva dagasztotta a kalácsnak valót, Zsiga bácsi tűzifával

hordta teli a fásládát. Közben meg-megpihent, hogy hallgassa Julis nénit.

– Ej, te Julis, de rég hallottalak énekelni! Még mindig olyan szép hangod van, mint

fiatal korodban – és közben mosolygó szemekkel nézett az asszonyára.

– Ugyan már, ne csúfolódj Zsiga, olyan az, mint a repedt fazék! Abba is hagyom, már

amúgy is végeztem a dagasztással. Míg kel a tészta addig elkészítem a töltelékeket.

Ugye most is sok dióval szereted, mint régen?

Zsiga bácsi csak bólintani tudott, olyan nagyon meghatódott Julis néni figyelmességén.

Évek óta nem kérdezte meg, igy aztán a diót is csak módjával tette a kalácsba.

Az angyalka halkan tapsikolt örömében, már nagyon kevés szeretet lángja maradt, azt

pedig estére tartogatta.

Délutánra mindennel elkészültek. A kalácsok, egy diós, egy mákos, már kisülve, ruha

szalvétával letakarva pihentek a vágódeszkán.

Mindketten ünneplőbe öltöztek. A szobai nagy asztalra hófehér hímzett karácsonyi

terítő került. Julis néni meglepődve nézte, ahogy Zsiga bácsi behozta a kicsi fenyőfát.

Jó pár éve nem díszítettek karácsonyfát, helyette csak egy fenyőág került a vázába.

– Ó, te Zsiga, hát erre is volt gondod? Mióta is nem volt karácsonyfánk? Már sírásra

görbült a szája, amikor Zsiga bácsi magához ölelte.

– Ne számolgasd az éveket Julis, tudjuk azt mind a ketten, de ezen már nem tudunk

változtatni. Gyurikánk már a mennyország kicsi angyalkája, onnan vigyáz ránk, és már

mi is arra felé tartunk, hogy találkozzunk vele.

– Igazad van Zsiga, de nagyon hiányzik! – és már hangosan zokogott.

Az angyalka is elérzékenyült, de erőt vett magán. Nem szabad, hogy végig sírják ezt

a csodálatos estét, éjszakát. Szívükbe elküldte a megmaradt szeretet lángocskát.

Gondolataikat meg az ünnepi készülődésre terelte.

Így, lassan megnyugodtak, és elkezdték feldíszíteni a fenyőfát.

A szekrény mélyéből előkerültek a dobozok, amelyekben a selyempapírba gondosan

becsomagolt csillogó üveggömbök, repdeső kis angyalkák pihentek. A kis fenyőfa

hamarosan gyönyörű karácsonyfává alakult. Amikor végeztek a díszítéssel, Julis néni

fa alá tette a kicsi játszolt, benne a Jézuskával, mellé Máriát, és Józsefet, és a

báránykákat. Ezeket még nagyon régen Zsiga bácsi faragta.

Közben beesteledett, a tiszta égbolton fényesen ragyogtak a csillagok, csend és

békesség szállt a falura, a kicsi házra. Zsiga bácsi meggyújtotta a karácsonyfa apró

gyertyáit, majd megfogta Julis néni kezét és elénekelték a Mennyből az angyal... és

még pár karácsonyi éneket. Szívüket, lelküket átjárta a szeretet lángjának melegsége.

Újra egymásra találtak...

A kicsi angyalka ott repdesett körülöttük, és boldog volt, hogy jól végezte a rábízott

feladatot.

Hogy, hogyan történt azt nem tudni, de reggelre a karácsonyfa alatt várta a meleg

kesztyű és a meleg fejkendő, hogy Julis néni és Zsiga bácsi rájuk találjon.

Az angyalka mielőtt visszaindult, még egy jó nagy adag szeretetet küldött a házaspár

szívébe. Angyalszárnyaival megölelte mindkettőjüket.

Kicsit szomorkodott, mert nagyon megszerette őket, de mégis boldogan repült vissza

a mennyországba.

Ott már várta az Úr, és megdicsérte, hogy ügyesen teljesítette a megbízást. Jutalmul

új aranyozott szegélyű angyalszárnyakat kapott, amelyekkel vidáman repkedett a többi

angyalkával, és közben elmesélték egymásnak a Földön szerzett élményeiket.

Zsiga bácsiék pedig még sok évig éltek boldog egyetértésben, szeretetben.

2024.