A fák sóhaja

 

 

Meleg őszi napsugár vibrál arcomon,

aranyszínű lombok alatt mosolygok,

kedves erdőm napfényben ragyog,

e békességben csendben haladok.

 

Rőt avarban óvatosan lépkedek, mely

"legkisebb rezzenéstől megremeg"

levelek közt gombák kukucskálnak

kalapjukon apró pókok ugrálnak.

 

Kiszáradt fa törzsén megpihenek,

magas fák őrködnek fejem felett,

lombos erdő csendjében ringatózva,

fáradt lelkem pihen megnyugodva.

 

E szentélyben békés csend honol

sokáig így legyen, imádkozom,

időnként halkan sóhajtanak a fák,

mintha imáimra az áment mondanák.

 

Idézet: Wass Albert Csak csendesen című verséből

Kép Pinterest

Nyár után

 

Őszi szelek sepernek a tájon,

hideg már a hirtelen jött zápor,

falevelek egymás hegyén-hátán,

sajnálják a szép nyár elmúlását.

 

Míg a fenyők gyönyörűek, zöldek,

őszi napfény simogatja őket.

"Mintha semmi se változott volna,"

irigyli őket a sok fázós fa.

 

Fák! Míg alvó rügyeket ringattok,

tavasszal friss erőtől duzzadtok,

zöld levelekből lesz koronátok,

fejszék hangját ugye hallottátok?

 

 Pár nap dicsőség a fenyők sorsa,

ám, magjukat elhintik okosan,

minden tavasszal új élet fakad,

örök életük biztosítva van.

 

Újrakezdés évszaka a tavasz,

kopasz fákon rügyecskék pattannak,

reménykedünk, mi is felfrissülünk,

tavasz jöttének mindig örülünk.