M. J. Kata /Márkus Katalin/ irogató blogja

      Álmomban egy padon ültem, rózsaszirmok körülöttem, mind illatos volt és piros, hittem, fenn a mennyben vagyok.   Halk lépéseket hallottam, tán hívat az Úr, gondoltam, bizony nagyon meglepődtem, rózsatündér állt előttem.   Rózsákból volt a ruhája, és szépséges koronája, kezében egy nyíló rózsa, néked hoztam kis anyóka.   Ne félj tőle, nincs tüskéje, ültesd el a kiskertedbe, rózsabokor lesz belőle, sok embernek örömére.   Gondolkodtam, miért mondja, vaj' mit tudhat ez a rózsa, látom, kételkedsz szavamban, megtudhatod miért mondtam.   Sok ember jött egymás után, kik a rózsát megszagolták, mind boldog arccal távoztak, betegségből meggyógyultak.   Rózsatündér is mosolygott, majd kedvesen elbocsájtott, ekkor bizony felébredtem, semmi sem volt a kezemben.   Emlékeztem mit álmodtam, mindent gyorsan le is írtam, lerajzoltam, hogy lássátok, rózsaország varázslatos. 2025. Képre írt versem. Kép: Pinterestről

  Az aszfaltos út közepén, a lány könnyű hófehér ruhában üldögélt egy bőröndön. Kezében borítékot szorongatott, és azon gondolkodott, vajon hol van most, és hogy került ide. Ismeretlen volt a táj, a fák, az út menti jelzőtáblákon számára érthetetlen írás, feje fölött komor felhők tornyosultak. Kicsit oldalt tekintett, és meglepődve látta, hogy az út, amelyen, egy bőröndön ült, a végtelenbe visz, ahol hatalmas fényesség pulzál az égbolton. Fogalma sem volt, mi történhetett vele, és milyen levél van a kezében. Sem feladó, sem címzett nem volt a borítékon. A bőrönd is ismeretlen volt, életében nem látott ilyen régi, ódivatú bőröndöt. Gondolataiban kétségbeesetten próbálta felidézni emlékeit. Már-már szinte görcsösen kényszerítette agyát, hogy emlékezzen, de hiába. Több óra is eltelhetett ebben az állapotban, de bizony az emlékek csak nem jöttek, ugyanúgy, mint ahogy az úton sem volt forgalom. Egy árva lélek sem járt arra felé. Azt viszont észrevette, hogy nem fázik, nem éhes,...