Öröm az olvasás /100 szavas történet/

 

A kislány csillogó szemekkel állt a könyvesbolt kirakata előtt. Apró ujjával mutogatva egyenként betűzte és olvasta össze a meséskönyvek címeit. Ünnepek alkalmával mindig meséskönyv ajándékot kért szüleitől. Majd a pöttyös könyvek következtek kedves történeteikkel. Első csíkos könyvének címe a Vilma doktorasszony volt. Az igaz történetet feldolgozó regény megtanította, hogy kitartással szorgalmas tanulással elérheti kitűzött célját. Fiatal lány volt, amikor szerelmes kalandregényeket olvasva ábrándozott, majd a komolyabb szépirodalmi, történelmi regények hosszú sora következett. Minden elolvasott könyv és verseskötet csiszolta, tágította tudását. Egyre jobban érlelődött benne az elhatározás, hogy tanító néni lesz, kisdiákjainak így tovább tudja adni az irodalom az olvasás szeretetét.

MI által generált kép

Sorok között Magazintól szép elismerő oklevelet kaptam írásomért. Hálásan köszönöm!💓

Kicsi lányka...

Kicsi lányka az erdőszélben,

üldögél egy fa tövében,

anyák napjára titokban készül,

egy verset választott végül.

Mellette a kis kosárka,

terítve van gyöngyvirággal,

illatosak, frissek, szépek,

szeretettel szedte őket.

Később két csokorba köti,

nagymamát is felköszönti,

szép versét majd elszavalja,

meghatódik, míg hallgatja.

Ó, te kedves kicsi lányka,

igaz szeretet forrása,

maradj mindig jó, s figyelmes,

ne fogyjon el szereteted.

Kép: Internet

A méhes illata

 

Apró lányka voltam, amikor szinte egész nap a jól körbekerített, zárt udvarunkban játszadoztam. Mindenhová mehettem, csak egy helyre nem, nagypapa méhesébe. Ez a méhes nem volt nagy, de élő sövénnyel volt körbeültetve az udvar legtávolabbi sarkában. Kicsi léces kapun lehetett bemenni a szorgalmasan repkedő méhekhez, ami nekem tilos volt. Valamiért mindig arra vittek a lábaim, a semmihez sem hasonlítható finom illatok csalogattak. Az édeskés, balzsamos illatok szinte hívogattak, hogy menjek be, ne álljak meg a léces kiskapu előtt. 

Emlékszem, már napok óta mézpörgetés volt, a finom illat még jobban csalogatott, meg aztán szüleim is ott segédkeztek a nagypapa felügyelete alatt. Mindhárman méhészkalapban, hosszú ujjú ruhában dolgoztak, így védekeztek a méhcsípések ellen. Nagypapa a füstölőt is bevetette ellenük. Anyukám fedelezte a mézzel telt kereteket, a mézpergetőt apukám tekerte és az aranyló méz lassan csurgott a mézgyűjtő edénybe. Anyukám időnként bejött a házba egy adag lépesmézzel, mert tudta, nagyon szeretem. Ám nekem ez nem volt elég! Egyik délután, amikor senki sem figyelt rám, gondoltam egyet, elmegyek én azért a lépes mézért. Besurrantam a léces kapun. Nem tettem meg csak pár lépést, és a fürge méhecskék egy szempillantás alatt üdvözöltek. Csípték az orromat, a szememet, a kezemet, én meg hangosan sikoltoztam. Volt ám nagy ijedelem! Nagypapa jött a füstölővel, szüleim sietve seperték le rólam a méheket, majd apukám ölbe kapott és szaladt velem a házhoz. Nagy kalandomnak szerencsés vége lett, mert nem voltam allergiás a méhcsípésre. Orrom, szemem, kézfejem triplára dagadt, csak egy pici résen tudtam kukucskálni. Jó pár napig eltartott ez az állapot, anyukám finom lépesmézzel vigasztalt, és meg kellett ígérnem, hogy a méhest messzire elkerülöm. 

A mai napig szeretem a lépesmézet, sokszor eszembe jut ez a régi emlék, azokat a finom édeskés, balzsamos illatokat nem lehet elfeledni.

Kép: Pinterest