Szú rágta fiókban megsárgult levél,
rajta még töretlen a viaszpecsét,
mikor rátaláltam kíváncsian néztem,
vajon ki írhatta, mi van a levélben.
Óvatosan feltörtem a viaszpecsétet,
szálkás betűkkel írt sorokra leltem,
lassan olvastam a régies szavakat,
titokra leltem, mely nagyon felkavart.
Öregasszony írta szörnyű vallomását,
e levéltől remélte holtában nyugvását,
egy életen át magában hordozta,
végig attól rettegett, kiderül titka.
Fiatal volt egykor, szép és kívánatos,
részeges ura mellett szeretőt tartott,
nem egyet, nem kettőt, számtalant,
utolsónak egy szép vándorlegény akadt.
Akkoriban egy távoli tanyán laktak,
látótávolságban szomszédok nem voltak,
sok volt a munka, mindig volt béres,
ám egy idő múltán, mindegyik meglépett.
Hogy hová, arról nem szólt az írás,
de a távoli tanyán nem volt gyereksírás,
csak egyszer sírtak, angyalként röppentek,
olyankor az ura hirtelen józan lett.
Szép vándorlegény alig megérkezett,
asszonyra, tanyára hamar szemet vetett,
egyiket megkapta, másikért dolgozott,
a tanyás gazda meg egész nap ivott.
A legény kérő szavakat duruzsolt fülébe,
mihaszna gazdát némítsák el végleg,
sötét éjszakákon terveket szőttek,
a furfangos gazda, kihallgatta őket.
Sok napon keresztül részegséget színlelt,
a végzetes estén megváltozott minden,
gazda helyett a szép legény lett halott,
kiszáradt kútban föld alatt nyugodott.
Földdel teli kút megőrizte titkát,
fölötte egy fűzfa növesztette ágát,
nem asszonynak való lett az élete,
szörnyű titkát még gyónni sem merte.
Oly régi a történet, kár lenne bolygatni,
a tanyának helyét nem lehet fellelni,
Szörnyű tetteikért majd odafenn felelnek,
én meg elégettem a megsárgult levelet.
2025.
Kép: Pinterest
Meleg nyári estéken hegedült a tücsök,
altatódalt békakórus zümmögött,
nem volt sem háza, sem pedig ágya,
lapulevél alatt telt el minden éjszakája.
Míg tartott a nyár, nem gondolt a télre,
kicsi, meleg házra, füstölgő kéményre,
benne vetett ágyra, puha kispárnára,
finom falatokkal teli éléskamrára.
Ám jöttek a szelek, fújták a hideget,
békák már elbújtak, a tücsök meg didergett,
szorult helyzetében csak siránkozott,
ha senki sem segít, én bizony megfagyok!
Arra ment a csiga, hallotta jajszavát,
megsajnálta a tücsköt, ajánlotta házát.
Ha megígéred, hogy csendben maradsz,
nálam tavaszig nyugodtan ellakhatsz.
Van paplanom, párnám, szép lesz az álmod,
nyáron majd elhegedülöd kedves nótámat.
Kép: MI által generálva
A lány világéletében bizalmatlan volt, ebből adódóan nehezen barátkozott. Egy idő után családja elkönyvelte, már öreglány marad. A sors mégis tartogatott neki meglepetést.
Esős nyári nap volt, amikor megcsúszott a járdán és segítség nélkül nem tudott felállni. Egy középkorú férfi sietett hozzá. Ügyesen felsegítette és hazáig kísérte. A búcsúzásnál hosszan néztek egymás szemébe, majd telefonszámot cseréltek.
Másnap felhívta a lányt, harmadnap szintén, a negyedik napon találkoztak. Az első hosszú beszélgetést egyre több követte. A lány szívének ajtaja lassan kitárult, hogy beengedje a boldogságot. Szeretettel dédelgette, de valami még hiányzott, nem tudta megtartani. Újra egyedül maradt, és örökre bezárta szívének ajtaját.
Kép: Pinterest
Álmos fákon bólogató levelek
megrezzennek szellő fuvallatra,
valaki csendben ül a sötétségben,
várakozva egy hullócsillagra.
Kíváncsian néz le rá a fényes Hold,
majd kicsit felhúzza szemöldökét,
vajon miért nem alszik ez az ember,
mikor mindent bevon a sötét éj?
Hajnalcsillag mosolyogva válaszol,
csillaghullásra vár türelmesen,
azt tartják, kívánsága majd teljesül,
ha egy csillag földet ér csendesen.
Tegyünk kedvére, bólint a fényes Hold
majd rápillant kedves csillagaira,
vajon melyiket küldjem le a Földre,
hogy teljesüljön a kívánsága.
Választottja egy távoli csillag lett,
melynek fénye halványan világít,
halk szóval útjára bocsájtotta,
ha megpillant, kívánságát teljesítsd.
Kép:Pinterest
Egy nyár eleji péntek délután férjemmel vásárolni mentünk a közeli városba. Hétvégére vártuk a gyerekeket, unokákat. Ilyenkor, lehetőségünk szerint, mindenkinek kedvenc ételével, sütijével készülünk. No, nem kell hatalmas lakomára gondolni. Szinte minden zöldségfélét megtermelünk a kertünkben, ettől függetlenül még el kell autózni az egyik nagy élelmiszer áruházba, hogy semmiből se legyen hiány. Sajnos a gyerekek nem minden hétvégén tudnak eljönni, de amikor itt vannak, az nagy ünnep mindenkinek.
A bevásárlást gyorsan letudtuk. Hűtőtáskák, csomagtartó, tele minden földi jóval. Így autóztunk kényelmes tempóban hazafelé.
Én vezettem, és alig értünk ki a városból, amikor eszembe jutott, hogy elfelejtettünk a kedvenc cukrászdánkba betérni egy-két gombóc finom fagylaltra. Mondtam is a férjemnek, hogy még nem hajtok ki az elkerülő útra, majd a következő lehetőségnél. Kíváncsian nézett rám, hogy miért.
- Tudod kedvesem, elfelejtettünk fagyizni, de itt az első faluban van egy kicsi sütiző hely, ahol finom fagyit is árulnak. Pont szemben van a bekötő úttal, ami kivezet az elkerülő útra.
- Jól van, én sem vagyok ellene a finom fagyinak, azt meg tudom, hogy semmi pénzért nem hagynád ki. - válaszolta nevetve a férjem.
Így is lett! Bekanyarodtam a sütiző parkolójába, ahol most egyetlen egy autó sem parkolt. Már az autónk mellett álltunk, amikor hatalmas fékcsikorgással beparkolt mellénk egy másik autó. A kopaszra borotvált fejű, napszemüveges sofőr elég ingerült hangon siettetett valakit, aki a mellette levő ülésen ülhetett.
A teljesen lehúzott ablak miatt, akarva - akaratlanul is hallottuk a beszélgetésüket.
- Megveszed azt a nyavalyás fagyit, aztán indulunk, majd útközben nyalogatod! Megértetted?
- Igen apa,
nagyon sietek! Neked is hozzak fagyit?
- Kell a csudának, otthon vár a jól behűtött söröm! Kiröhögne a gyomrom,
ha fagyit küldenék le neki! Na, sipirc, igyekezz!
Mi elindultunk a bejárat felé, a folytatást nem hallottuk, de amikor férjem kérni akarta a kétszer három gombóc gyümölcsös fagyit, én kíváncsian hátra néztem. Akkor láttam, hogy egy tíz év körüli fiúcska szaporázza a lépteit a fagylaltos pult felé.
- Csókolom - köszönt félénken.
- Szervusz, te is szereted a finom fagyit? Ugye jó lesz nyalogatni ebben a melegben? - próbáltam kicsit beszélgetni vele.
- Igen, de sietnem kell, mert apa mérges. Mindig siet - válaszolta halkan, az autójuk felé sandítva.
- No, akkor te következel, mi már nem sietünk sehová sem. Férjem szólt a pultos hölgynek, hogy előbb a kisfiút szolgálja ki, mert nagyon siet az apukája.
A kisfiú hálásan nézett ránk, kért három gombóc pisztáciás fagyit, köszönt, és elsietett az autójukhoz.
- Nem is értem miért sietnek az emberek. - mondta a pultos hölgy. Már többször láttam, hogy a sofőrök fagyival a kezükben indulnak tovább. Szerencsére itt csak a kisfiú kezében lesz fagyi.
- Én nem tudok, és nem is fogok fagyival a kezemben vezetni. - válaszoltam a hölgynek.
- Nem is kell, eszedbe ne jusson! - szólt közbe a férjem.
Az autónk árnyékon volt, így mellette álldogálva nyalogattuk a fagyinkat, és dicsérgettük, hogy milyen finom, még gyümölcsdarabok is vannak benne.
A másik autó, hatalmas gázzal indult, kerekei alól szanaszét fröcsögtek a parkoló apró kavicsai.
A kisfiúnak csak a feje búbja látszott ki az első ülésnél. Ez sem szabályos, kicsi még ahhoz, hogy a sofőr mellett üljön - jegyeztem meg. Alig fejeztem be a mondatot, amikor hatalmas fékcsikorgást, és szinte vele egy időben egy még hatalmasabb csattanást hallottunk. Ijedten néztünk az elkerülő út felé, ami körülbelül kétszáz méterre lehetett tőlünk.
Úristen! - kiáltottuk elborzadva.
A pillanatokkal ezelőtt elindult autó belerohant a főúton szabályosan haladó kamionba.
Férjem kezembe nyomta fagyiját, és hívta a mentőket. Közben mindketten szaladtunk a baleset helyszíne felé. Amikor odaértünk, szörnyűködve láttuk, hogy a kamion szinte teljesen maga alá gyűrte az autót. A kamionos a fejét fogta, és hangosan kiabálta, hogy nem tehet róla, még annyi ideje sem volt, hogy félre rántsa a kormányt..
Mi is szinte sokkot kaptunk a látványtól, a kisfiúnak és az apjának esélye sem volt túléléshez...
Közben megérkeztek a mentők, a rendőrök, és egyre több kíváncsiskodó. Lassan elindultunk visszafelé, nem szerettük volna látni, ahogy kiveszik őket a roncsból.
A fagyi tölcsérek még mindig a kezemben voltak, de a fagyi már felolvadva csöpögött le az útszéli porba. Ami még megmaradt belőle, a parkoló szemetesébe dobtam.
Helyet cserélve, némán ültünk az autónkban. A történtek után nem tudtam volna vezetni, egyre csak a kisfiú szavait hallottam.
- "sietnem kell, mert apa mérges. Mindig siet."
Édes Istenem, már nem siet az apja sehová sem, és az ártatlan kisfiát is magával vitte a halálba.
Szememből megállás nélkül patakzott a könny, nem bírtam elfelejteni a kisfiú először félénk, majd hálás tekintetét.
Férjem vigasztalt - nyugodj meg kedvesem. Én is nagyon sajnálom őket, főleg a kisfiút, de az apukája türelmetlenségével, szinte kihívta maga ellen a sorsot.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem személyautóba hajtott bele. Még belegondolni sem merek…
A szörnyű balesetet nem volt könnyű elfelejteni, majd később megtudtuk, hogy az elvált apuka, nyaralni vitte szüleihez a kisfiát.
Kép: Pinterest
Téli reggeleken,
foga van a dérnek,
harapja a lábát
kicsi cinegének.
Fázósan sírdogál,
hol van a meleg nyár?
Társai már úton
egyedül álldogál.
Ő is elment volna,
megtréfálta varga,
kicsike cipőjét
gólya lábra varrta.
Gólya kárörvendve
sétált el előtte,
én ma elindulok,
csak ezt kelepelte.
Kicsi cinegének
halkult az éneke,
fáztak lábacskái
messze a tél vége.
Túlélni, túlélni,
mindig csak remélni,
mondta ezt suttogva,
nem mert énekelni.
Evokáció Móra Ferenc A cinege cipője című versére
Kép: Pinterest
Boldogság fehér rózsája
szirmát hullajtotta,
könnycseppek kísérték
utolsó útjára.
Tövéből már nem fakad
szépséges fehér virág,
bánatában szép színét
feketére váltotta át.
Egy kicsi fénysugár
mégis elhozta a fényt,
aranyszíne megcsillant
a gyászos feketén.
Éríntése gyengéden
szírmát aranyozta,
a rózsa lelkének
remény lett új társa.
Kép:Pinterest
Balatoni szél lágyan simogat,
Lassan terelgeti a hullámokat.
Fűzfa árnyékából nézem a vizet,
A túlsó part sok emléket rejteget.
Szigliget, Somló, Badacsony,
Bohó fiatalság tanúja volt egykor.
Langyos szél emlékeket terelget,
Hajamat borzolja, szememben könnyek.
Valahol messze rég hallott dallam szól,
Hej, de eltáncolnám azt a régi tangót!
Megtréfált a szellő, vitte emlékeimet,
Holnap újra jövök, már Szigligetről integet.
Kép: PInterest
Sok-sok évvel ezelőtt szemeim épp oly fényesen, tisztán ragyogtak, mint a tükröm. Tele voltam tervekkel, vágyakkal, álmokkal, reménnyel. Páromban megtaláltam azt az ideális társat, barátot, bizalmasomat, akiről fiatal lánykoromban álmodoztam. A szemeim, a tükröm, még mindig ragyogott. Ahogy megjelentek szemeim körül az első halvány szarkalábak, úgy jöttek tükrömre az első hajszálrepedések. Szemem fénye időnként elhomályosult, de még vissza tudta varázsolni ragyogását, de tükröm hajszálrepedései egyre mélyebbek lettek.
Kegyetlen dolgok történtek velem. Életem, tükröm, szilánkokra törött…Temettem, temettem, temettem...Szemeim ragyogását könnyek homályosították el. Ha most fénytelen szemeimmel belenézek csorba tükrömbe, nyomát sem látom annak a csillogó szemű, vidám fiatal lánynak, aki voltam.
Kép:Pinterest
.png)
Nem hiába várakoztam, végre, végre ideért, az arcomra mosolyt csalt, míg hallottam halk neszét. Falevelek halkan súgták, már a szomszé...
