Fülledt nyári délután volt,
cukrászda teraszán ültem,
utcakép biz' nem varázsolt,
kávémat néztem elmerülten.
Fáknak ágai búsan bólogattak,
zöld levelekre ráült a szürke por,
úgy tűnt, már mindent feladtak,
egyre közelebb volt a poros beton.
Egy kóbor szellő arra tévedt,
felborzolta az álmos csendet,
megtáncoltatta a levélkéket,
kávémba meg port pöttyentett.
Szép kalapommal incselkedett,
kacagva pörgette, vitte magával,
hipp-hopp, már messziről integetett,
tán várta, hogy szaladok utána?
Nem szaladhattam, páromat vártam,
megpillantottam Őt a túloldalon,
szélfújta kalapommal, virággal karjában,
vele majd pezsgőt iszom a teraszon.
MI generált kép
.png)
