M. J. Kata /Márkus Katalin/ irogató blogja

Fenn a felhők verekedtek, hódunnájuk széjjel repedt, egész éjjel hullott a hó, lett is reggel látnivaló.   Faágakon hópamacsok, réten, mezőn hótakarók, éhesek a kismadarak, nem találnak finom magvat.   Ingyenkonyhát megnyitottam, diót, magot bőven raktam, jött sok cinke és vörösbegy, mindegyiknek örvendezek.   Míg tart a tél, enni kapnak, öröm látni, sokan vannak, veréb is jön, de nem bánom, ő is kedves madár nálam.   Nyáron majd újra jönnek, lombok között elrejtőznek, csipegetik a férgeket, szép hangjukon énekelnek. 2025. Kép: Pinterestről

  Unalmas este volt. A teret megvilágító kandeláberek tanakodtak, vajon mi történhetett? Órák óta senkit sem láttak. Nem sétáltak szerelmespárok, a padokon nem üldögéltek idős emberek. Még a kutyákat sem sétáltatták. Pedig, tegnap ilyenkor nagy volt a nyüzsgés. Az emberek kisebb-nagyobb csomagokat, fenyőfákat cipeltek. Ma meg senki sem tapossa a frissen lehullott havat. - Hé, barátom! - kiáltott át egyik kandeláber az út túloldalán álló társának. Te tudod mi történhetett ma este az emberekkel? - Nem tudom - válaszolta, én még csak egy hónapja kerültem ide. De, mindjárt megkérdezem a szomszédomat. Már egy óra hossza is eltelt, mire a tér összes kandeláberéhez elérkezett a kérdés. Végül a tér legtávolabbi csücskében álló ütött-kopott, rozsdafoltos öreg kandeláber tudta a választ. - Ó, hát ti nem tudhatjátok, mert újak vagytok. Ma van Szenteste, a kis Jézus születésének éjszakája. Nagy ünnep ez az embereknél. Ilyenkor mindenki otthon van a családjával. Feldíszítik a karácson...