M. J. Kata /Márkus Katalin/ irogató blogja

  Advent idején az Úr most is megfújatta az égi harsonákat. Hangjukra mindenfelől sietve repültek az angyalok, hogy meghallják a szavát. – Mint tudjátok, lenn a Földön sok-sok ember él egymás mellett szeretet nélkül. Most is, mint eddig minden évben egyetlen feladatot kaptok. Keressétek fel ezeket az embereket és szívükbe töltsetek szeretetet. Karácsony szent estéjén minden ember boldogan, békességben, szívükben szeretettel várja a kis Jézus születését. Majd áldását adta a hatalmas angyal seregre, és a Föld felé irányította őket. Már indult vissza a hatalmas térről, amikor észrevette, hogy az egyik sarokban egy kicsi angyalka szomorkodik. – Ó, angyalkám, te miért nem indultál el a Föld felé? Ugye ez lesz az első utad? Látom, nem tudod, mit kell tenned, de ne aggódj, segítek neked. Elküldelek egy idős házaspárhoz, Zsiga bácsihoz és Julis nénihez. Ők évek óta szeretet nélkül élik életüket. Valaha nagyon szerették egymást, de egyetlen gyermekük elvesztéséért teljesen feleslegesen, egy...

  Tomi anyukájával és nagyszüleivel, egy kicsi dunántúli faluban lakott. Egy sajnálatos balesetben apukája elhunyt, Ő pedig súlyos lábsérülést szenvedett. Így, szinte egész nap tolókocsijában üldögélt, nyáron, a verandán, télen az utcára néző szobaablak előtt. Mindkét helyről kényelmesen láthatta a falu utcájával párhuzamosan haladó fényes vasúti síneket, amelyeken, éjjel-nappal felváltva robogtak a tehervonatok, és a személyvonatok. A falunak nem volt vasútállomása, így Tomi sóvárgó szemekkel csak a gyorsan elsuhanó vagonokat nézhette. Iskolába lábsérülése miatt nem járhatott, magántanuló lett, és nagyapja segített neki a tanulásban. Nagyon okos kisfiú volt, sokat olvasott, gyönyörűen rajzolt vonatokat, gőzmozdonyokat. Anyukája külföldön dolgozott, hogy minél több pénzt tudjon küldeni szüleinek. Amikor csak tehette hazajött Tomihoz, és ilyenkor táskájában mindig ott lapult egy-egy kicsi mozdony, vasutakról szóló könyv. Tomi örült ezeknek az ajándékoknak, de titokban másra vágyott....

  Unalmas este volt. A teret megvilágító kandeláberek tanakodtak, vajon mi történhetett? Órák óta senkit sem láttak. Nem sétáltak szerelmespárok, a padokon nem üldögéltek idős emberek. Még a kutyákat sem sétáltatták. Pedig, tegnap ilyenkor nagy volt a nyüzsgés. Az emberek kisebb-nagyobb csomagokat, fenyőfákat cipeltek. Ma meg senki sem tapossa a frissen lehullott havat. - Hé, barátom! - kiáltott át egyik kandeláber az út túloldalán álló társának. Te tudod mi történhetett ma este az emberekkel? - Nem tudom - válaszolta, én még csak egy hónapja kerültem ide. De, mindjárt megkérdezem a szomszédomat. Már egy óra hossza is eltelt, mire a tér összes kandeláberéhez elérkezett a kérdés. Végül a tér legtávolabbi csücskében álló ütött-kopott, rozsdafoltos öreg kandeláber tudta a választ. - Ó, hát ti nem tudhatjátok, mert újak vagytok. Ma van Szenteste, a kis Jézus születésének éjszakája. Nagy ünnep ez az embereknél. Ilyenkor mindenki otthon van a családjával. Feldíszítik a karácson...