Nyár után

 

Őszi szelek sepernek a tájon,

hideg már a hirtelen jött zápor,

falevelek egymás hegyén-hátán,

sajnálják a szép nyár elmúlását.

 

Míg a fenyők gyönyörűek, zöldek,

őszi napfény simogatja őket.

"Mintha semmi se változott volna,"

irigyli őket a sok fázós fa.

 

Fák! Míg alvó rügyeket ringattok,

tavasszal friss erőtől duzzadtok,

zöld levelekből lesz koronátok,

fejszék hangját ugye hallottátok?

 

 Pár nap dicsőség a fenyők sorsa,

ám, magjukat elhintik okosan,

minden tavasszal új élet fakad,

örök életük biztosítva van.

 

Újrakezdés évszaka a tavasz,

kopasz fákon rügyecskék pattannak,

reménykedünk, mi is felfrissülünk,

tavasz jöttének mindig örülünk.

A szeretet angyala

 

Advent idején az Úr most is megfújatta az égi harsonákat. Hangjukra mindenfelől

sietve repültek az angyalok, hogy meghallják a szavát.

– Mint tudjátok, lenn a Földön sok-sok ember él egymás mellett szeretet nélkül. Most

is, mint eddig minden évben egyetlen feladatot kaptok.

Keressétek fel ezeket az embereket és szívükbe töltsetek szeretetet.

Karácsony szent estéjén minden ember boldogan, békességben, szívükben

szeretettel várja a kis Jézus születését. Majd áldását adta a hatalmas angyal seregre,

és a Föld felé irányította őket.

Már indult vissza a hatalmas térről, amikor észrevette, hogy az egyik sarokban egy

kicsi angyalka szomorkodik.

– Ó, angyalkám, te miért nem indultál el a Föld felé? Ugye ez lesz az első utad? Látom,

nem tudod, mit kell tenned, de ne aggódj, segítek neked.

Elküldelek egy idős házaspárhoz, Zsiga bácsihoz és Julis nénihez. Ők évek óta

szeretet nélkül élik életüket.

Valaha nagyon szerették egymást, de egyetlen gyermekük elvesztéséért teljesen

feleslegesen, egymást okolják. Küldtem már hozzájuk angyalokat, de nem tudtak

szeretetet csepegtetni a szívükbe. Úgy gondolom, neked most sikerülni fog

angyalkám!

Fogd ezt a parányi szeretet lángocskát, vidd el hozzájuk, hogy újra lobogjon szívükben

az egymás iránti szeretet. Gyengéden megsimogatta az angyalka fejét, és elindította

a Föld felé.

Repült, repült az angyalka, meg sem állt a hóval borított apró falucska kicsi házáig. Ott

leszállt az ablakpárkányra, bekukucskált az ablakon, majd berepült a házba.

A fehér búbos kemencében vidáman pattogott a tűz, padkáján üldögélt rózsafűzért

morzsolgatva Julis néni. Hófehér haja takaros kontyba tekerve díszlett a feje búbján.

A kemencepadka másik oldalán Zsiga bácsi olvasta a kalendáriumot.

Órák teltek el ilyen csendességen, már erősen sötétedett, amikor Julis néni

felkapcsolta a villanyt, és a hirtelen támadt fényességtől Zsiga bácsi felriadt.

Szokása szerint most is elaludt olvasás közben. Julis néni már a vacsorát melegítette.

Zsiga bácsi megpödörte hófehér bajuszát és asztalhoz ült. Szó nélkül kanalazták a

vacsorájukat, majd az est további része is így folytatódott.

Az angyalka szomorúan csóválta fejét, nem tetszett neki, amit látott.

Tanácstalanul üldögélt a búbos kemence tetején. A háziak már rég lefeküdtek, amikor

támadt egy gondolata.

Olyan álmot küldök nekik, amelyikben viszont látják fiatal önmagukat. Mégpedig az

első közös karácsonyukat, hisz akkor is ketten voltak, és nagyon szerették egymást.

Így is történt, majd a szeretet lángjából egy leheletnyit fújt a szívükbe, hogy feloldja az

egymás iránti elhidegülést.

Mindketten ugyanazt az álmot látták, és láss csodát, reggelre nem felejtették el.

A reggeli teendőket ugyanolyan szótlanságban végezték, mint eddig, de az álmot nem

tudták elfelejteni. Zsiga bácsi egyre azon kapta magát, hogy mind sűrűbben pislog

Julis nénire, és fordítva is így történt.

Nem tudtak gondolataiknak parancsolni, de továbbra is némák voltak.

Reggeli után Zsiga bácsi az éjszaka lehullott hó lapátolásához készülődött, míg Julis

néni az ebéd főzéséhez.

Nagyon hideg volt kint, de Zsiga bácsi szorgalmasan lapátolta a havat, közben kezeit

dörzsölgette, mert kesztyűjét rég elhagyta valahol. Ebédfőzés közben Julis néni ki-

kilesett az ablakon, és látta, hogy párja sűrűn dörzsölgeti, leheletével melegíti a kezeit.

Óh, szegény Zsiga, nagyon fázhat a kezed – jegyezte meg félhangosan, mintha csak

a fazekaknak beszélne.

No, majd délután elmegyek, és a boltba veszek neked egy pár jó meleg kesztyűt. Még

el is mosolyodott, mert az első közös karácsonyukon kesztyűvel ajándékozta meg az

akkor még fiatal Zsigát.

Hogyan is jutott ez most eszembe – tűnődött el egy pillanatra, és olyan kellemes

melegséget érzett szíve körül, mint akkor...

Zsiga bácsi már a kertkapunál lapátolta a havat, amikor kucsmáját kicsit feljebb tolta a

homlokáról. Ilyen hideg tél, és ilyen sok hó akkor esett, amikor friss házasok voltak

Julissal. Ha az emlékezete nem csal, jó vastag kendőt vett neki karácsonyra, hogy

meg ne fázzon. Ó, de szépasszony volt ez a Julis, és hogy tudott örülni annak a

kendőnek! Meglepődne, ha most is vennék neki egyet, meg vennék egy kicsi

karácsonyfának való fenyőt is. Már évek óta nem állítottunk karácsonyfát...

Gondolatait tett követte. Hólapátját letámasztotta a kerthez és óvatos léptekkel elindult

a bolt felé. Nem kellett sokat mennie, a harmadik szomszédban volt.

Megvette a legszebb meleg kendőt, kiválasztott egy kicsi, de formás fenyőfát, és haza

ballagott. A fenyőt betette a kamrába a becsomagolt kendőt meg feltette az almás

polcra. Bajsza alatt el-elmosolyodott, szíve körül rég nem tapasztalt melegséget érzett.

Lesz majd szenteste napján Julisnak meglepetés!

Az ebédnél már váltottak pár szót az időjárásról, de egyre másra azon kapták magukat,

hogy egymást nézik. Délután Julis néni is elballagott a boltba, megvette a jó meleg

kesztyűt, és otthon betette a szekrénybe. Zsiga bácsi semmit nem vett észre, mert

szokása szerint megint elaludt olvasás közben.

A következő pár napban olyanok voltak, mint az egymással ismerkedő fiatalok. A

tisztaság, rend mellett már az örökre elveszettnek hitt szeretet is jelen volt a kicsi

házban. Mosolyogva beszélgettek, Zsiga bácsi mindig megtalálta a módját, hogy, ha

csak egy röpke pillanatra is hozzáérjen Julis nénihez.

Az angyalka meg egyre jobban érezte magát a búbos kemence tetején, és esténként

mindig nagyobb szeretet lángot küldött a szívükbe.

Így érkezett el a Szenteste napjának reggele.

Julis néni hangosan dúdolgatva dagasztotta a kalácsnak valót, Zsiga bácsi tűzifával

hordta teli a fásládát. Közben meg-megpihent, hogy hallgassa Julis nénit.

– Ej, te Julis, de rég hallottalak énekelni! Még mindig olyan szép hangod van, mint

fiatal korodban – és közben mosolygó szemekkel nézett az asszonyára.

– Ugyan már, ne csúfolódj Zsiga, olyan az, mint a repedt fazék! Abba is hagyom, már

amúgy is végeztem a dagasztással. Míg kel a tészta addig elkészítem a töltelékeket.

Ugye most is sok dióval szereted, mint régen?

Zsiga bácsi csak bólintani tudott, olyan nagyon meghatódott Julis néni figyelmességén.

Évek óta nem kérdezte meg, igy aztán a diót is csak módjával tette a kalácsba.

Az angyalka halkan tapsikolt örömében, már nagyon kevés szeretet lángja maradt, azt

pedig estére tartogatta.

Délutánra mindennel elkészültek. A kalácsok, egy diós, egy mákos, már kisülve, ruha

szalvétával letakarva pihentek a vágódeszkán.

Mindketten ünneplőbe öltöztek. A szobai nagy asztalra hófehér hímzett karácsonyi

terítő került. Julis néni meglepődve nézte, ahogy Zsiga bácsi behozta a kicsi fenyőfát.

Jó pár éve nem díszítettek karácsonyfát, helyette csak egy fenyőág került a vázába.

– Ó, te Zsiga, hát erre is volt gondod? Mióta is nem volt karácsonyfánk? Már sírásra

görbült a szája, amikor Zsiga bácsi magához ölelte.

– Ne számolgasd az éveket Julis, tudjuk azt mind a ketten, de ezen már nem tudunk

változtatni. Gyurikánk már a mennyország kicsi angyalkája, onnan vigyáz ránk, és már

mi is arra felé tartunk, hogy találkozzunk vele.

– Igazad van Zsiga, de nagyon hiányzik! – és már hangosan zokogott.

Az angyalka is elérzékenyült, de erőt vett magán. Nem szabad, hogy végig sírják ezt

a csodálatos estét, éjszakát. Szívükbe elküldte a megmaradt szeretet lángocskát.

Gondolataikat meg az ünnepi készülődésre terelte.

Így, lassan megnyugodtak, és elkezdték feldíszíteni a fenyőfát.

A szekrény mélyéből előkerültek a dobozok, amelyekben a selyempapírba gondosan

becsomagolt csillogó üveggömbök, repdeső kis angyalkák pihentek. A kis fenyőfa

hamarosan gyönyörű karácsonyfává alakult. Amikor végeztek a díszítéssel, Julis néni

fa alá tette a kicsi játszolt, benne a Jézuskával, mellé Máriát, és Józsefet, és a

báránykákat. Ezeket még nagyon régen Zsiga bácsi faragta.

Közben beesteledett, a tiszta égbolton fényesen ragyogtak a csillagok, csend és

békesség szállt a falura, a kicsi házra. Zsiga bácsi meggyújtotta a karácsonyfa apró

gyertyáit, majd megfogta Julis néni kezét és elénekelték a Mennyből az angyal... és

még pár karácsonyi éneket. Szívüket, lelküket átjárta a szeretet lángjának melegsége.

Újra egymásra találtak...

A kicsi angyalka ott repdesett körülöttük, és boldog volt, hogy jól végezte a rábízott

feladatot.

Hogy, hogyan történt azt nem tudni, de reggelre a karácsonyfa alatt várta a meleg

kesztyű és a meleg fejkendő, hogy Julis néni és Zsiga bácsi rájuk találjon.

Az angyalka mielőtt visszaindult, még egy jó nagy adag szeretetet küldött a házaspár

szívébe. Angyalszárnyaival megölelte mindkettőjüket.

Kicsit szomorkodott, mert nagyon megszerette őket, de mégis boldogan repült vissza

a mennyországba.

Ott már várta az Úr, és megdicsérte, hogy ügyesen teljesítette a megbízást. Jutalmul

új aranyozott szegélyű angyalszárnyakat kapott, amelyekkel vidáman repkedett a többi

angyalkával, és közben elmesélték egymásnak a Földön szerzett élményeiket.

Zsiga bácsiék pedig még sok évig éltek boldog egyetértésben, szeretetben.

2024.

Karácsony éjjelén

 

Csillagfényes éjszakán

istállóban született,

nem volt pompa

csak szegénység,

édesanyja könnyezett.

Fenn az égen nagy örömmel

ujjongtak az angyalok,

hírül vitték a világnak,

megszületett a Megváltónk.

Kis Jézuskát köszönteni

útra kelt a három király.

Gáspár, Menyhért és Boldizsár,

vittek aranyat, tömjént, mirhát,

bölcső előtt leborultak,

kis Jézusnak így hódoltak.

Azóta ünnep a Karácsony,

békesség madara ül az ágon,

vigyázzunk e békességre,

itt maradjon ne röppenjen,

egész évben velünk legyen.

Mi is köszöntsük a kis Jézuskát,

földre született Isten Fiát.

2024.

Karácsonyi ajándék

 

Tomi anyukájával és nagyszüleivel, egy kicsi dunántúli faluban lakott. Egy sajnálatos balesetben apukája elhunyt, Ő pedig súlyos lábsérülést szenvedett. Így, szinte egész nap tolókocsijában üldögélt, nyáron, a verandán, télen az utcára néző szobaablak előtt. Mindkét helyről kényelmesen láthatta a falu utcájával párhuzamosan haladó fényes vasúti síneket, amelyeken, éjjel-nappal felváltva robogtak a tehervonatok, és a személyvonatok.

A falunak nem volt vasútállomása, így Tomi sóvárgó szemekkel csak a gyorsan elsuhanó vagonokat nézhette. Iskolába lábsérülése miatt nem járhatott, magántanuló lett, és nagyapja segített neki a tanulásban. Nagyon okos kisfiú volt, sokat olvasott, gyönyörűen rajzolt vonatokat, gőzmozdonyokat. Anyukája külföldön dolgozott, hogy minél több pénzt tudjon küldeni szüleinek. Amikor csak tehette hazajött Tomihoz, és ilyenkor táskájában mindig ott lapult egy-egy kicsi mozdony, vasutakról szóló könyv.

Tomi örült ezeknek az ajándékoknak, de titokban másra vágyott. Utazni szeretett volna, mégpedig vonaton. Kicsi földgömbjén ujjával rajzolta az útvonalat, és élénk fantáziájával, elképzelte milyen szép tájak mellett suhan el a vonata, melyik városban áll meg pihenni. Tizenegy éves volt, pontosan tudta, álma még jó sokáig nem valósulhat meg.

Ez miatt Ő csak egy kicsit kesergett, annál jobban a nagyszülei és az anyukája.

Titokban szervezkedtek, hogy mire eljön Karácsony ünnepe, a nagyszülők házába beköttetik az internetet, és ha már ott van, Tomi karácsonyi ajándéka egy Notebook lesz. Az internet segítségével kitágul majd számára a világ. Jobbnál jobb filmeket láthat a világ összes vasútvonalról, és így ha csak virtuálisan is, de körbe utazhatja az egész Földet.

Tomi, mint minden évben, most is nagyon várta a Karácsonyt. Szokása szerint vonatos képeket rajzolt és színezett anyukájának és a nagyszüleinek. Havas tájakon, virágos mezőkön, robogtak vonatai. Nagyapjával szövetkezve jól eldugták a rajzokat, hogy majd csak a karácsonyfa alatt találják meg őket. Tőle hiába kérdezték, hogy mit szeretne kapni Karácsonyra, most is azt válaszolta, hogy amit Ő szeretne, azt úgysem tudják teljesíteni, ezért nagyon fog örülni egy újabb kicsi mozdonynak. A nagyszülők megölelgették Tomit, és egymásra mosolyogtak, de semmit sem árultak el a nagy tervből.

Úgy alakultak a dolgok, hogy az ünnep előtti héten Tomit kötelező orvosi vizsgálatokra kellett bevinni a városi kórházba. Mint mindig, most is nagyapja ment vele a betegszállító mentővel, és ott maradt, amíg a vizsgálatok tartottak.

Anyukája úgy szervezte a dolgokat, hogy akkor menjenek az internetet szerelők, amikor Tomi nincs otthon. A hozzá tartozó dolgokat úgy rendezték el, hogy Tomi ne vegye észre. A Notebook is beüzemelve várta a Szenteste napját.

A vizsgálatok után hazatérve, Tomi beszámolt kórházi élményeiről, még egy kicsit tanulnia is kellett, és mivel nem tudott szaladgálni, valóban nem vette észre a változásokat.

Szenteste napján már reggel izgatott volt, de hiába kérdezgette mi lesz az Ő Jézuska ajándéka, mindenki csak nemmel válaszolt.

Már majdnem elpityeredett, amikor anyukája kitalálta, mivel jók lettek a vizsgálatok eredményei, már ebéd előtt közösen feldíszítik a karácsonyfát és a délutáni pihenés alatt talán majd a Jézuska is a fa alá teszi ajándékait.

Így is történt.

Tomi boldogan adogatta a díszeket, a csillagszórókat anyukájának. Nagyanyja főzte az ünnepi ebédet, nagyapja az fényfűzért rendezgette a karácsonyfán. Közben karácsonyi dalokat énekeltek. Így vidáman telt el a délelőtt. Tomi nagyapjával sugdolózott, hogy mikor, hogyan tegye az ajándék képeit a fa alá, mert nehéz eltalálni a megfelelő pillanatot.

Amikor mindennel elkészültek, Tomit elvitte anyukája, hogy szépen felöltöztesse, a nagyszülők szintén elmentek a szobájukba készülődni.

Míg ebédeltek a fényfüzér színesen világított a karácsonyfán. Ebéd után rövid pihenés következett, és mikor Tomit anyukája visszavitte a nappaliba, a karácsonyfa alatt már ott sorakoztak a névre szóló, szépen becsomagolt ajándékok.

Tomi izgatottan izgett-mozgott a tolószékében, szemeivel kereste az ajándékait. Látott kicsi dobozt, közepes és nagy dobozt, amire a neve volt írva.

Anyukája először a legkisebbet tette Tomi ölébe, abban egy szép kis mozdony várta, hogy a kisfiú rátaláljon. A középső doboz rajzmappát rejtett és sok-sok grafit és színes ceruzát. Tomi mindennek nagyon örült, de legjobban a nagydoboz izgatta a fantáziáját, vajon abban mi rejtőzhet.

Az egy kicsit nehezebb volt a többinél, így segítettek Tominak kibontani a csomagolásból.

Tomi ujjongott örömében, amikor meglátta a Notebook-t. Amikor megmutatták neki az internet vezetéket, a rutert, és hogy már a Notebook is be van üzemelve, Tomi örömében elsírta magát, de sírt anyukája, és a nagyszülei is. Mindannyian örültek Tomi örömének.

Most már semmi akadálya nem volt a kisfiú virtuális utazásának. Vacsora előtt nagyapja segítségével ismerkedett az internettel. Természetesen a világ leghosszabb vasútvonalát bemutató film lett az első, amire rákerestek. Vacsora után ámulva nézte a síkságokon száguldozó, a hegyek között kapaszkodó hosszú vonatokat.

Tomi vágya részben teljesült. Az már a jövő titka, hogy a valóságban mikor fog vonaton ülve utazgatni. Mert az lesz ám Tominak az igazi élmény!

2024.

Alkotni tiszta szívvel

 

 

Én nem szerettem verset elemezni,

iskolában ez volt a mumusom,

nem értettem mit látott a költő,

ki helyet kapott a Parnasszuson.

Versekről hallani sem akartam,

ám, a sors tréfát űzött velem,

álmaimban verseket írtam,

kedves szóval biztatott, segített.

Mellettem meg ketyegett egy óra,

siessek, mert az időm véges.

"de dolgom még töméntelen,

"még tenni, adni vágyom,"

Ezt versben is megtehetem

oly sok szépség van e világon,

már gondolataimat rímekbe faragom,

életem alkonyán verset írogatok.

 2024.

Erdei sétánk

Égbe nyúló magas hegyek,

mily csodálatos a táj,

tűlevelű szép fenyvesek,

boldog, aki arra jár.

Szívemnek mégis kedvesebb

Zala szelíd dombsága,

gyertyányosok és tölgyesek,

gombák rejtett világa.

A Vétyemi ősbükkösben,

"Álmokat tép a kétség"

óriásfák üdvözölnek,

oly felemelő érzés.

Ámulsz erdők templomában,

hangosan szólni vétség,

hinnéd, mily csalfa káprázat,

"De velünk van a szépség."

2024.

Kép: Vétyemi ősbükkös /részlet/

Hangok az éjszakában

 

 
Kicsike téren esőtől csillog a térkő,
sötét égbolton vonulnak a felhők,
köztük bujkál a morcos telihold,
esernyő alá bújtak a csillagok.
 
Éjszaka csendjét villámok törik,
csattogó hangjuk, jaj szavat tompít,
kicsi szobában izgatott várakozás,
gyermek születését várja a család.
 
Asszonyka vajúdik első gyermekével,
fájdalom karjai ölelik erősen,
hideg verejték csillog a homlokán,
gyengéden törlik, halk szóval nyugtatják.
 
Minden jajkiáltás feszült várakozás,
új élettel lesz ma boldogabb a világ,
oly közel a perc, erő már véges,
égi Édesanyától kérnek segítséget.
 
Hatalmas hanggal csattan egy villám,
örömkiáltás tompítja most hangját,
kisfiú született, áldás szálljon rája,
fél kettőt kondított a templom órája.

2024.

Lehettem volna

 

Ne törd magad, semmire való vagy!

Mennyi minden lehetett volna,

de agyába vésődött ez a mondat.

Amikor csókot dobva lazán elhagyták.

E pár szó okozta munkahelyi kudarcát,

megmérgezte minden párkapcsolatát,

fejében zakatoltak, torkát szorongatták.

További életét balsors kísérte.

Gyorsan peregtek a homokszemek,

mire rájött, így sokáig nem mehet,

"hogy az élet szép," tudjon hinni benne.

Teste, lelke segítségért kiáltott.

"El akarta hinni," hogy lehet változni,

tud majd nevetni, mer álmodozni,

többé már nem fog a múlton rágódni.

Egy jó társ mindenre megtanította.

Sok homokszem lepergett azóta,

lassan sétálunk egymás kezét fogva,

hogy találkoztunk, köszönjük a sorsnak.

Imáinkban kérjük, még sokáig így maradjon.

2024.

Tükör és a hernyó /verses-mese/

Csúszik-mászik a hernyó,

neki ez az élet nem jó.

pillangó szeretne lenni,

ám, esélye, bizony semmi,

bánatában tükröt keres,

elébe ül, úgy kesereg.

 

Kicsi tükröm sírva nézlek,

nálam bizony mindenki szebb!

Se kezem, se lábam,

csupa ránc a hátam,

zöld vagyok és csúnya,

rám ugrik a béka.

 

Mondd meg nékem mit tegyek,

hogy szép és kívánatos legyek?

Úgy szeretnék repülni,

pillangókkal táncolni,

szellővel incselkedni,

virágoktól nektárt csenni.

 

A tükör homlokát ráncolja,

mit is mondjon a hernyónak.

Gondolkodik, gondolkodik,

itt már csak a csoda segít,

míg a hernyócska pózol,

varázs szavakat mormol.

 

Ha tapsolok nyisd ki szemed,

a látványtól jó kedved lesz!

Kinyitja szemét a hernyó,

tükörben egy szép pillangó,

szárnyaival integet,

hernyócska boldogan nevet.

 

Lám, megtörtént a csoda,

pillangó lett egy pillanatra.

Kívánsága teljesült,

igaz, sehová sem repült,

hernyótestével megbékélt,

most egy falevélen henyél.

2024.

Ballag a Mikulás

 

Havas utcákon át,

ballag a Mikulás,

hátán nehéz zsákja,

hó hull sapkájára.

Gyereksereg várja,

énekkel köszöntik,

nagy-nagy izgalommal

hazáig kísérik.

 

Leteszi a zsákját,

ajándékot keres,

csillogó szemekkel

várják a gyerekek.

Mikulás is boldog,

egy kicsit még marad,

vidáman mosolyog,

zsibong a gyerek had.

 

Szakállát simítja

szívében szeretet,

pár csomag ajándék,

mily nagy csodát művelt.

Lassan készülődik

felveszi kabátját,

a szomszéd faluban

is gyerekek várják.

2024.

Haiku

 kutyám szomorú

esze súgja szökjön meg

mást dobog a szív

2024.

A kíváncsi kandeláber

 

Unalmas este volt. A teret megvilágító kandeláberek tanakodtak, vajon mi történhetett? Órák óta senkit sem láttak. Nem sétáltak szerelmespárok, a padokon nem üldögéltek idős emberek. Még a kutyákat sem sétáltatták. Pedig, tegnap ilyenkor nagy volt a nyüzsgés. Az emberek kisebb-nagyobb csomagokat, fenyőfákat cipeltek. Ma meg senki sem tapossa a frissen lehullott havat.

- Hé, barátom! - kiáltott át egyik kandeláber az út túloldalán álló társának. Te tudod mi történhetett ma este az emberekkel?

- Nem tudom - válaszolta, én még csak egy hónapja kerültem ide. De, mindjárt megkérdezem a szomszédomat. Már egy óra hossza is eltelt, mire a tér összes kandeláberéhez elérkezett a kérdés.

Végül a tér legtávolabbi csücskében álló ütött-kopott, rozsdafoltos öreg kandeláber tudta a választ.

- Ó, hát ti nem tudhatjátok, mert újak vagytok. Ma van Szenteste, a kis Jézus születésének éjszakája. Nagy ünnep ez az embereknél. Ilyenkor mindenki otthon van a családjával. Feldíszítik a karácsonyfát, ajándékot adnak egymásnak, finomakat esznek, és szeretet, békesség van a szívükben. Ha jól sejtem, nemsokára már nem fogtok unatkozni, mert indulnak az éjféli misére, hogy köszöntsék a megszületett kis Jézuskát.

Mire a kíváncsi kandeláberhez megérkezett a válasz, már jöttek is az emberek. Kisebb, nagyobb csoportokban a közeli templom felé igyekeztek. Éjfélre járt az idő, de egyre többen jöttek. A hatalmas templom mindenkit befogadott. A hirtelen támadt csendben, éjfélkor megkondult a templom nagyharangja, és odabent megszólalt az orgonája. Az emberek pedig hangosan énekelték, „Mennyből az angyal lejött hozzátok…” A kandeláberek ámulva hallgatták a csodálatos éneket. Ilyen szépet ők még nem hallottak.

Olyan békés volt az éjszaka, sűrű pelyhekben hullott a hó, a kandeláberek hunyorgó fényükkel világítottak a templomból haza induló embereknek. Már Karácsony napjára fordult az idő. Az öreg kandeláber büszke volt magára, hogy egyedül Ő tudta, milyen szép ünnep a Karácsony.

- Talán jövőre, már én is megújult külsővel várhatom a Szentestét - sóhajtotta, és egy pillanatra lehunyta lámpa szemeit.

2024.

Kép: Pinterestről