Lassan ballagott a folyóparton. Talpa alatt halkan zizegtek a száraz falevelek, melyeknek rőtbarna színét a hegyek csúcsán üldögélő napsugarak aranyozták.
Az asszony szomorú arcát, haját is megsimogatták, akit a gyönyörű, ezerszínű, őszvégi naplemente sem tudott felvidítani.
Pár percig még ringatóztak az alig fodrozódó vízben, majd eltűntek a magas hegyek mögött. Lassan maguk után húzták az alkony szürkésfekete fátylát. Az asszony fázósan gombolta be fekete kabátját és emlékeibe elmerülve suttogta - megint egy nap nélküled. Észre sem vette, hogy letért a kitaposott útról. A folyó vize halkan surrant cipőjébe, amit nem, vagy nem akart érzékelni…Alkony csendjében lélekharang hangját sodorta a szél.
2025.
Kép Internetről.
.png)
Történetemet a Szóljatok szép szavak csoport heti játékára írtam, amelynek témája a naplemente volt.
VálaszTörlés