A kisfiú félt, hogy ma sem kap vacsorát, csak szidást. Részeges apja majd keveselli a pénzt, amit koldult. Nem volt jó napja. Egész nap esett az eső. Az emberek siettek, esernyőjük alól csak előre néztek. Hiába nyújtotta koszos bádog poharát, késő délutánig csak kevéske pénz zörgött benne.
Amikor hazavitte napi keresetét, remegő kézzel borította ki a kopott, terítő nélküli asztalra. Apja mohó tekintettel nézte a guruló aprópénzt. Mocskos kezével lecsapott rá, és maga felé húzta, hogy megszámolja. Számolta egyszer, számolta kétszer, de bizony nem szaporodott. Alig volt több mint egy üveg bor ára.
Míg számolt, a kisfiúnak hangosan korgott a gyomra, nagyon éhes volt, egész nap nem evett. Csak remélni merte, hogy lesz még itthon egy darabka kenyér. Reggel még maradt a tegnapiból, ám most hiába kereste. Elfogyott a bor maradékával együtt. Apja mindent elpusztított.
Könyörgő szemekkel nézett apjára, és halk hangon kérte, hogy a pénzből vehessen egy kis kenyeret. Pénz helyett pofont kapott, akkorát, hogy az ajtónak esett.
Apja meg torkaszakadtából ordította, hogy tűnjön el a házából. Nem tudott mit tenni, könnyes szemmel kiszédelgett rozoga házuk ajtaján az eső verte udvarra. A félhomályban megkereste lomok közé eldugott kopott, rongyos matracát. Ebben már volt rutinja, hisz nem először aludt kint az udvaron. Most, hogy esett az eső keresett magának egy kicsit védettebb helyet az eresz alatt, és lefeküdt. Lábait összehúzta, hogy kicsit enyhítse gyomra fájdalmát. Már félálomban volt, amikor hallotta apja sárban cuppogó lépteit, amikor elindult a közeli kocsmába.
Csukott szemeiből könny csordult maszatos arcára. Mennyire más lenne, ha élne az anyukája. Ő valamennyire kordában tudta tartani apját. Még időnként dolgozni is eljárt. Mindig volt szerény étel az asztalon, a ház is tiszta volt. Lassan egy éve már, hogy egy, a testében gyorsan terjedő betegség miatt meghalt.
Azóta egyre lejjebb süllyedtek. Koldulásra kényszerítette az apja, eleinte nem akart menni, de akkor meg nagyon megverte. Így gondolta, a jobbik rosszat választja. Jobb napokon pénz mellé ennivalót is kapott. Olyankor kicsit csillapodott örökös éhsége.
Kezével elmaszatolta könnyeit, és anyukájára gondolva próbált elaludni. Hamar elaludt, így legalább nem hallotta a mellette szaladgáló patkányok kaparászását.
Álmában eljött érte anyukája, és elvitte egy tiszta, finom ebédillatú szobába, ahol mindenféle finomsággal teli asztal várta őket. Vidáman beszélgetve eszegettek, és amikor jóllakott, kérte anyukáját, hogy nála maradhasson. Ő szomorúan széttárta karját, hogy bármennyire szeretné, de nem teheti. A kisfiú hangosan zokogott, amikor anyukája kilépett álmából.
Arra eszmélt, valaki rázogatja, hogy ébredjen fel. Hirtelen nem tudta mi történt, mert aggódó tekintettel egy idegen arc nézett rá. Mint később kiderült, apja az éjszaka valakit leütött és kirabolt az utcán. A rendőrök hamar elfogták és a rendőrségre vitték. Szerencsére eszébe jutott, hogy van egy kisfia, aki miatt kérte, hogy engedjék el, mert egyedül van otthon. Ezért jöttek a rendőrök, akik elborzadva nézték milyen körülmények közt élnek.
Végül a kisfiúnak szerencséje lett, előbb kórházba került, ott kivizsgálták és jó sokáig ott tartották, míg összeszedte magát. Apukáját sok évre börtönbe zárták, mert a férfi, akit leütött, belehalt sérüléseibe.
A kórházi osztályon volt egy kedves nővérke, akihez a kisfiú nagyon vonzódott. Mindig azt mondta, hasonlít anyukájához. A vonzalom szerencsére kölcsönös volt, így hosszú, bonyolult intézkedés után a nővérke haza vihette a kisfiút. Nagy volt a boldogság, a gyermekosztály minden kis ápoltja, nővére, orvosa kitörő örömmel fogadta a hírt.
Soha többé nem kellett éheznie, sőt, rendszeresen járták a város utcáit, és ha láttak egy-egy hajléktalant, ellátták élelemmel.
A kisfiú apja, soha nem szabadult börtönéből, a sok alkohol tönkretette egészségét és meghalt. Így már minden akadály eltűnt, hogy az örökbe fogadás, amely mindkettőjük óhaja, és vágya volt teljesüljön.
.png)
