Ugye jóbarátok vagyunk

"Lidérc ugrált az udvarban"

szellem figyelt a sarokban,

e dolgokat én nem láttam,

mégis féltem kiabáltam.

Kezei közt égi fénnyel

eljött hozzám sok-sok éjjel,

hogy vigyázzon álmaimra,

gonosz erőt távol tartsa.

Éj csendjében, ha átölel,

testem nyugalomra lel,

vigyáz reám amíg élek,

Ő az örök, a hűséges.

Titkaimat rábízhatom,

nem szúr hátba, én sem bántom,

Istenem küldte hozzám angyalát,

aki a láthatatlan jó barát.

2025.

Idézet: Gazdag Erzsi Mesebolt című verséből

Kép: Pinterestről.

Kértem és visszakaptam

 

Lelki békém nemrég elhagyott,

valaki igaztalanul megvádolt,

nem szemtől szembe támadott,

ahhoz bizony bátortalan volt.

 

Nyugtalan éjszakák, borús nappalok,

az agyam lázasan zakatolt,

mit tettem én, hogy így elfordult,

mert eddig hittem, jó barátom volt.

 

Sok önmarcangoló gondolat után,

beléptem templomunk ajtaján,

egyedül voltam, az Úr már várt,

lelkemnek Ő adott megnyugvást.

 

Eljön az idő, majd rájön, hogy tévedett,

de addig az Ő lelke is szenved eleget,

ma már sajnálom, mint felebarátomat,

saját magának is okozott fájdalmat.

 

Kértem az Urat, világosítsa elméjét,

hogy lelke újra elnyerje békéjét,

nagy az Ő hatalma, tudom megteszi,

még akkor is, ha barátom ezt nem hiszi.

 

Mert a lélek békéje testnek éltetője,

bajnak, betegségnek száműzője,

hamis gondolatok rostálója,

bölcs igaz látás megsegítője!

2024.

Versem megjelent a

 LELKI BÉKE VERSES ANTOLOGIA KORTÁS KÖLTŐKTŐL 2024

az Ilyrian Monastery ( Illir kolostor) kiadásában.

Csoda a kövek közt /mesevers/

 

Rózsakertben sok-sok rózsa,

egyik nyílik, másik hervad,

nyári meleg magot érlel,

szél teríti szerte széjjel.

Bőven jut a puha földre,

egy kicsi mag tovább röppen,

kemény kövek közé pottyan,

esélye, biz' oly kevés van.

 

Ám a kövek megsajnálták,

körbe zárták a magocskát,

megkérték a pajkos szelet,

fújjon földet egy keveset.

Esőfelhőnek is szóltak,

a magocska nagyon szomjas.

kövérek az esőcseppek,

a kicsi mag duzzad, reped.

 

Gyökerei kapaszkodnak,

hajtása a Nap felé tart,

levelei sokasodnak,

tüskéi is ágaskodnak.

Ám legszebb lett kis bimbója,

mely kinyílik harangszóra,

rózsaszín lett és illatos,

szürke kövek most boldogok.

 

Aggódik a szép rózsaszál,

vajon lesz aki rátalál?

Oly régóta várakozik,

bánatában pityeredik.

Szirmocskáin nagy könnycseppek,

deli ifjú arra téved.

Óh, mit látok, milyen csoda,

kövek között nyíló rózsa!

 

Harmatosan üde és friss,

illatával majd elkábít,

leszakítom óvatosan,

rózsát adok szép rózsámnak.

Búsulnak a szürke kövek,

rózsaszálnak nyoma veszett,

ám gyökere köztük maradt,

jövőre majd újra fakad.

2025.

Kép: Pinterestről

Utolsó naplemente /százszavas történet/

Lassan ballagott a folyóparton. Talpa alatt halkan zizegtek a száraz falevelek, melyeknek rőtbarna színét a hegyek csúcsán üldögélő napsugarak aranyozták.

Az asszony szomorú arcát, haját is megsimogatták, akit a gyönyörű, ezerszínű, őszvégi naplemente sem tudott felvidítani.

Pár percig még ringatóztak az alig fodrozódó vízben, majd eltűntek a magas hegyek mögött. Lassan maguk után húzták az alkony szürkésfekete fátylát. Az asszony fázósan gombolta be fekete kabátját és emlékeibe elmerülve suttogta - megint egy nap nélküled. Észre sem vette, hogy letért a kitaposott útról. A folyó vize halkan surrant cipőjébe, amit nem, vagy nem akart érzékelni…Alkony csendjében lélekharang hangját sodorta a szél.

2025.

Kép Internetről.

Élő dalom

 

Én már segítő angyalka lettem,

éji sötétben indulok csendben,

végtelen egekben nincs otthonom,

földi szeretteimért aggódom.

Anyaszívem örök, halhatatlan,

fiamért sóvárgok szakadatlan,

alattam sötét házak, ablakok,

én alvó gyermekemhez suhanok,

Kedves maciját magammal viszem,

álmában mosolyog kicsi kincsem,

halkan dúdolgatom szép dalomat,

könnyek áztatják angyalarcomat.

Ha tehetném, ölembe vehetném

" És fátyolpuhán" megölelgetném,

szeretgetném, kicsit babusgatnám,

halk dalommal álomba ringatnám.

Kis szívében otthagynám dalomat,

ha szomorú, hallhassa hangomat,

megnyugodva nézne fel az égre,

tudná, anyától jött segítsége.

2025.

Idézet: Dapsy Gizella verséből

kép: Pinterestről

Alkotni öröm

 

Tűzben örvénylő napkorong

hajnali harmatban forgott,

"őszi fellegektől árnyalt"

tűnőben váró homályban.

Két kezemmel féltőn fogtam,

még maradj, maradj suttogtam,

gondolatban jegyzeteltem,

fehér papírra verseltem.

Isten vigyázza életem,

fejembe tudást cseppentsen.

Családomnak hálás vagyok,

nyugalomban alkothatok.

Alkotni öröm, szenvedély,

naponta kihívás, rejtély,

megbecsülöm tehetségem,

fényes Nap már a jelképem.

2025.

 

 Idézet, Csohány gabriella mindenki örömére című verséből való.

Hazug szavak

Amikor Elina leütötte az utolsó akkordot zongorája billentyűin, kicsordultak könnyei. Lelke mélyén tudta, hiába minden könyörgő szó, minden könnycsepp, szép érzelmes dallamok, ami elmúlt, az elmúlt...

A nemrég még fülébe suttogott szerelmes szavak, mára súly nélkül könnyedén elszálltak, mint a pillangók. Mind, mind hazugság volt. 

Most jött rá, hogy Robert csak kihasználta. Túl sokat adott neki, megbízott benne. Tegnapelőtt még gondolkodás nélkül lett volna a felesége. Most amikor mindennek vége, most döbbent rá, hogy ezt csak ő akarta, Robert soha sem említette a házasságot. Neki csak egy dolog kellett, amit meg is kapott. A rózsaszín köd másnapra szertefoszlott. Robert lekezelően közölte vele, a fogadást megnyerte, este már a barátaival fogja megünnepelni.

Hiába könyörgött neki szép szóval - kinevette. 

- Ostoba vagy Elina, nagyon ostoba. - Vigyorgott rá ördögi mosollyal, jeges tekintettel. Holnap végleg elutazom, áthelyeztettem magam az ország egy távoli helyére. Otthon hűséges menyasszonyom várja, hogy végre egybe kelhessünk.

Elina a hallottak után teljesen összeomlott. Mire feleszmélt, Robert már fütyörészve sietett a laktanyája felé...

Tovább kell lépnie, de hogyan? Elkeseredésében semmi okos gondolat nem jutott eszébe. Tudta, Robert barátaitól napokon belül már az egész város tudni fogja botlását. Nem, ezt nem bírja elviselni.

 Idős nénikéjétől is félt, aki szülei halála után befogadta, felnevelte. Ő, Robertben a jövendő férjet látta, aki szépen simuló szavaival teljesen eloszlatta gyanúját. Szinte repdesett az örömtől, hogy végre rátalált a hozzáillő férfi.

Hirtelen elhatározással egy szál ruhában elindult a tenger felé. Nem törődött a hatalmas viharral. Fülében a hullámok morajlása helyett a zongorán játszott utolsó melankolikus dal foszlányait őrizte. 

Egy pillanatra felnézett a viharfelhőkre, a cikázó villámokra, melyek hatalmas fényükkel megvilágították a sűrű eső függönyt. 

Nem érzékelte, a veszélyt.

Gyönyörű ruháját a tenger hullámai áztatták, és a viharos szél bőszen csapkodta meztelen lába szárára.

Ahogy távolodott a parttól, a hullámok mind magasabban csapkodtak körülötte. 

Fülében a halk dallam helyett egy szó zakatolt egyre hangosabban, tovább, tovább, tovább...