Vera ráérősen álldogált a kertkapuban, de nem azért mert dologtalan asszony volt. Sokan szerették volna, ha fele annyira ügyesek lennének a munkában, mint Ő. Már nagyon várta, hogy eljöjjenek a nyugdíjas évek, mert fiatal korától kezdve folyamatosan dolgozott. Mióta otthon volt, minden ház körüli munkával kényelmesen tudott végezni. Csodálatos kertjében pompáztak a virágok, veteményesében sokféle zöldség növekedett. Ha ideje engedte, bizony kiállt a kertkapuba nézelődni. Már megtehette. Férje még dolgozni járt, és legtöbbször ott várta, vagy elsétált elébe, amikor a vonatról leszállva hazafelé ballagott.
Nagy forgalom nem volt az utcájukban, de tudta, hogy melyik háznál mikor nincsenek otthon, mert vagy dolgozni mentek, vagy másfelé volt tennivalójuk. Olyankor arra felé is elment sétálni, mert bizony, nem árt az óvatosság. Ha észrevette, hogy egy-egy ismeretlen autó lassan gurul végig az utcán, azt már gyanakvással figyelte.
Ma is a szokásához híven jobbra-balra nézelődött, de senkit sem látott.
Már indult volna befelé, amikor jó pár házzal odébb, az utca szemközti oldalán valami szokatlan dologra lett figyelmes. Egy számára idegen férfi lassan sétált a járdán, és kíváncsian nézegetett befelé az udvarokba. Időnként megállt, megfogta a kerítést és úgy figyelt. Ahol volt kutya, és megugatta, onnan nagy léptekkel tovább ment a következő házig.
Behajtotta a kiskaput, és a kerítés lécei közt kukucskálva várta, hogy mi fog történni.
Nem volt az a félős fajta, most is arra gondolt, majd ha úgy látja, hogy nem egyenes szándékai vannak a férfinak, akkor kimegy hozzá és megkérdezi, hogy kit keres.
Meglepetésében majdnem felkiáltott, amikor látta, hogy benyitott, és be is ment az egyik ház kapuján.
Aggódni kezdett, mert látta, amikor a szülők elmentek hazulról, és a tizenhárom éves lányuk, az Eszti, egyedül maradt otthon. Ezt biztosan tudta, mert a szülők autója után a kislány csukta be a nagykaput.
Vajon mit kereshet náluk az a férfi? A villany- gáz- vízóra leolvasók, még hónapok múlva fogják a házakat járni. Tehát, ők nem lehetnek. Itt valaki nem egyenes úton jár! Lehet, hogy téved, bár úgy lenne! Akkor majd elnézést kér, de ezt akkor sem nézheti tétlenül.
Telefonját megtapogatta a zsebében - ki tudja, még szükség lehet rá - és gondolkodás nélkül elindult Esztiék háza felé.
Egy pillanat alatt eszébe villant az a régi történet, ami még most is borzongással töltötte el...
***
...Fiatal házasok voltak, amikor szülőfalujában megvettek egy kicsi tömésházat. Rég nem laktak benne, udvara elhagyottan gazosodott. A házra is ráfért a sározás, meszelés. Ők mégis boldogan rendezgették első, saját otthonukat. Sajnos az örömük kevés ideig tartott, mert egy hatalmas vihar alaposan megtépázta a tetejét. Még ez lett volna a kisebb baj, de a ház falai is megrepedtek, a hirtelen lezúduló eső, meg alámosta az északi falat, ami egy helyen megroggyant. Félő volt, hogy hamarosan a többi is követi. Mint később kiderült, alapja alig, vagy nem volt a háznak. Akitől megvették, szóba sem álltak velük, elzavarták őket, amikor reklamáltak. Még nekik állt feljebb, hogy mit képzeltek, kevés pénzért palotát akartak?
Mivel biztosítás nem volt a házon, nagy bajban voltak. Az életveszélyessé vált házban nem mertek tovább maradni, de nem volt hová menniük.
Végül a szomszéd szánta meg őket, és felajánlotta, hogy a nyári konyhában lakhatnak, míg rendeződnek a dolgaik. Ők örömmel fogadták el a segítséget.
Szabadidejükben a házukat bontották, segítettek a munkatársak, rokonok is, így pár hét alatt a ház helyén az üres udvar árválkodott. A helybéli kőműves mester elvállalta, hogy felépíti az új házat beton alappal, téglából. Először csak egy szoba, konyhát, aztán majd később bővíthetik. A részletfizetésben is megegyeztek, még egy kevés kölcsönt is felmertek venni a szövetkezettől. Kettejük fizetéséből úgy is tudják majd törleszteni...
Amikor kiderült, hogy áldott állapotban van, örült is, meg nem is. A születendő gyermekének nagyon tudott örülni, de tudta, hogy a ház építése el fog húzódni. Kisfia születése után nagyon kevés pénzből éltek, minden nélkülözhető forintot félre tettek.
A nyári konyhában is szűkösen voltak, de nem panaszkodtak. Egy kereset, az csak egy kereset, és a gyereknek is kell ezt-azt venni. Testvéreitől sok babaruhát kapott, de örökké nem várhatta, hogy ők ruházzák fel a kisfiát. Férjével sokat beszélgettek, hogy mitévők legyenek. Sajnos más lehetőségük nem volt, mint visszamenni a gyárba, ahonnan otthon maradt szülés után.
Szívesen ment volna dolgozni, de nem volt kire hagynia a kisfiút. Így maradt a sóhajtozás, és pénz híján a házépítés sem úgy haladt, ahogy eltervezték.
Végül anyósa ajánlotta fel, hogy szívesen viseli unokája gondját. Amúgy is otthon van, eddig nem volt, és ezután sem lesz munkahelye. Ahogy a vele egykorú asszonyok, Ő is háztartásbeli volt, de ettől függetlenül nem tétlenkedett. A falusi háztartás minden nyűgje, gondja az övé volt. Gyerekei már kirepültek, a papával ketten maradtak. Egészen felvidította őket, hogy talán nemsokára újra kisbaba lesz a házukban.
Napokig gondolkodott anyósa ajánlatán. Rendes volt tőle, hogy felajánlotta a segítségét, de mit fognak gondolni róla a faluban? Nem, nem szabadna ezzel foglalkoznia. A saját házért neki is mindent meg kell tennie, mert a férje keresetéből nem tudnak élni, és építkezni.
A sok idegességtől teje elapadt, nem tudta szoptatni a kisfiát. Ekkor végleg elhatározta magát. Egy vasárnapi napon összepakolta a babaruhákat, és férjével együtt elvitte kisbabájukat a szomszéd faluban lakó anyósáékhoz. Tudta, hogy jó helyen lesz, mégis a szíve szakadt meg a kényszer szülte döntése miatt.
Hétfőn reggel már munkára jelentkezett. Szorgalmasan dolgozott, túlórákat is bevállalt, hogy szaporodjon a pénzük.
A férje szintén sokat túlórázott, így előfordult, hogy egyedül volt otthon a szomszédék nyári konyhájában.
Egy meleg nyári nap délutánján, mire hazaért a munkából teljesen leizzadt. Meleg volt a gyárban is, a zsúfolt vonatról hazafelé, meg jobb nem beszélni. Ott aztán keveredett rendesen az izzadt testek párolgása, a cigarettafüst szagával.
Otthon, már attól felfrissült, hogy gyorsan levetette izzadt ruháit, és melegítette a vizet, a mosakodáshoz. Az ajtót nem zárta kulcsra, mert úgy látta hazafelé jövet, hogy a háziak még nincsenek otthon. Az öreg szomszéd sem üldögélt a diófa árnyékában, biztosan a hűvös szobában szunyókál. Pár perc és végez. Abban bízott, hogy addig senki sem jár a nyári konyha felé. Az eszébe sem jutott, hogy másként is történhet.
Az öreg szomszéd, aki már pár éve elmúlt hetven éves, nem is volt olyan öreg, amikor szoknyát látott. Fiatal korában is nagy kujon volt, felesége mellett mindig volt szeretője.
A valamikor jóképű férfi, hízelgő beszédével sok nőt levett a lábáról, nem egy házasság bomlott fel miatta. Arra viszont senki sem tudott rájönni, hogy felesége miért tűrte el kihágásait.
De ezek a dolgok rég a múlté voltak. Úgy tűnt, ebben a korban már lecsendesült a vágya, sármossága is megkopott, és csak a szemével mustrálgatta az asszonyokat, no meg a szájával, mert arra aztán nem tett lakatot.
Vera természetesen nem tudta, hogy a vénember őrá is más szemmel néz. Amióta a nyári konyhába beköltöztek, a köszönésen kívül nagyon keveset beszéltek egymással. Akkor is a férjével, és nem ővele beszélgetett. Míg áldott állapotban volt, addig meg olyan közömbösen viselkedett, már-már feltűnően kerülte.
Az öreg egy alkalommal mégis megleste, amikor éppen újszülött kisfiát szoptatta, és az óta nem bírt magával. Újra érezte, hogy ereiben pezsdül a vér, amint a fiatalasszonyt megpillantja. Képes volt még este is leskelődni az ablakon keresztül, bár sokat nem látott a behúzott függöny miatt, de fantáziája annál jobban működött. Annyira biztos volt a dolgában, már csak a kedvező alkalomra várt. Sokat kellett várnia, mert Vera mindig a férjével jött, s ment.
Aznap is, udvarra néző szobája ablakából sóvárogva figyelte Verát. Nagyon megörült, amikor látta, hogy egyedül jött haza, és ez beindította piszkos fantáziáját. Óvatos léptekkel lopakodott a nyári konyha felé, és belesett annak az ablakán, melyen nem volt behúzva a sötétítő függöny. Így akadály nélkül láthatta, ahogy Vera a lavór fölé hajolva mosakodik.
Teljesen izgalomba került a fiatal test látványától. „Ezt nem lehet kihagyni, most itt a remek alkalom” - gondolta sóvárogva.
Amennyire csak lehetett, olyan halkan nyomta le a kilincset, és az ajtó kinyílt. Vera háttal állt az ajtónak, ezért semmit sem érzékelt a vénember aljas szándékából.
Az öreg, korát meghazudtolva fürgén, két lépéssel Vera mögé került, és hátulról átölelte a fiatalasszonyt. Kezével a mellei felé kapkodott, és forró leheletével a fülébe lihegte:
- Most nem menekülsz, az enyém leszel.
Vera a meglepetéstől egy pillanatra ledermedt, de csak egy pillanatra. Szerencsére, mindig helyén volt az esze, most sem pánikolt be, nem sikítozott torkaszakadtából. Feleslegesen tenné, úgysem hallaná meg senki.
Amikor combján érezte az öreg keménységét, arra gondolt, ennek fele sem tréfa, most gyorsan cselekedni kell, különben baj lesz.
Egy hirtelen mozdulattal megpróbált felegyenesedni, és közben egy fél fordulattal oldalra fordult. Kezei szabadok voltak, elmarkolta a melleit tapogató öreg kezeit, és teljes erőből szétfeszítette őket.
A vénember erre nem számított, próbált volna hadonászni kezeivel, de esélye sem volt.
Egy határozott mozdulattal lenyomta a konyha kövére, és keresetlen szavakkal mindennek elmondta a tehetetlenül kapálódzó támadóját, aki térdig letolt nadrágjával szánalmas látványt nyújtott. Testi ereje már elhagyta, de a szájából fröcsögtek felé a mocskos megjegyzései.
Akkor kapott észbe, hogy teljesen meztelen, és a vénembert ezzel csak hergeli. Szerencsére elérte az ágyra kikészített nyári ruháját, és egy gyors mozdulattal magára rángatta. Nem ment könnyen, mert az rátapadt a vizes testére. Mivel a nyári konyha elég kicsi volt, a kövön fekvő öreg elérte a lábát, és megpróbálta magára rántani. Erre Ő sem volt rest, a tűzhely melletti piszkavassal elkezdte ütni a lábába kapaszkodó kezet. Nem törődött vele, hogy mekkora erővel csap le vele, a dühtől teljesen kiakadt. A második ütés után szabaddá vált a lába, az öreg meg egyre hangosabban jajgatott.
- Agyon akarsz ütni te cafka! - kiabálta.
Majd megmondom az uradnak, hogy kikezdtél velem… - te, te, te könnyűvérű!
Jaj, a kezem! Jaj, a kezem! Hagyd abba te utolsó ribanc, eltörted a kezemet!
Ekkorra már annyira lehiggadt, hogy eljutott tudatáig az utolsó mondat. Ahogy ránézett a vénember kezére, látta, hogy furán tartja. Egy pillanatra megijedt, mert mi van, ha valóban eltörte a piszkavassal. Kinyitotta a konyhaajtót, és lábával kirugdosta az udvarra a hangosan jajgató támadóját.
Minden porcikája remegett a félelemtől, és az idegességtől. „Ennek nem jó vége lesz” - gondolta. Kicsit rendbe szedte magát, majd a konyhát, és leült az ágy szélére. Most mit csináljanak, tördelte kétségbeesetten a kezeit, mert ezek után nem maradhatnak itt, meg nem is maradnának.
Közben hazaértek a háziak, akiknek az öreg elpanaszolta, hogy Vera eltörte a kezét. Hogy miért, arról hallgatott, de a lányának elég volt ránézni, és tisztában volt vele, hogy az apja megint nem bírt magával. Szidták is rendesen, de a törött keze miatt orvoshoz kellett vinni.
Alig mentek el, amikor hazaért a férje, aki azonnal látta, hogy valami nincs rendben.
Őszintén elmondta neki, hogy mi történt, mire a férje már indult volna kifelé, hogy agyonüti a vénembert.
- Hagyd el, nem ér az annyit, még a végén börtönbe kerülnél miatta - csitítgatta. Inkább azon gondolkodjunk, hogy hogyan tovább, mert én itt nem maradok!
- De, hová mehetnénk Verám, a házunkon még tető sincs - sóhajtotta gondterhelten a férje.
- Adjuk el, talán így is megveszi valaki, mi meg kérjük meg szüleidet, hogy egy ideig lakhassunk náluk. A kisfiunkkal is együtt lehetnénk, hisz mindkettőnknek olyan nagyon hiányzik. Aztán majd csak alakulnak a dolgok. Ha szüleim élnének, ők is befogadnának bennünket, de így melyik testvérem nyakára menjünk? Örülök, hogy felneveltek, nem adtak árvaházba - sírta el magát.
- Ne sírj Verám, még ma este elmegyünk anyámékhoz, és beszélünk velük.
Mire idáig jutottak, kopogtattak a konyha ajtaján. A háziak jöttek.
- Sajnáljuk, amit apám csinált - mondta az asszony. Már azt hittük, elég öreg ahhoz, hogy megnyugodjon, de tévedtünk. Nem bánnánk, ha elmennétek, nem miattunk - miatta. Tudjuk, hogy nehéz lesz a közelben szállást keresnetek, de jobb lenne mindenkinek, ha nem itt laktok.
- Mi is erre gondoltunk, mindjárt indulunk anyámékhoz - válaszolt a férje. Talán még a készülő házat is eladjuk, ha tudjuk.
- Ti tudjátok. Sajnálnánk, ha eladnátok, de mi ebbe nem szólhatunk bele. Még egyszer elnézést kérünk az apánk miatt. Majd szóljatok, mikor költöztök.
Amint elmentek a háziak, ők is készülődtek, hogy az esti vonattal átmenjenek a szülőkhöz, és már vissza sem jönnek aludni.
Anyósáék örömmel befogadták őket, amúgy sem értették miért ragaszkodik a szülőfalujához, mikor itt a nagy ház.
Akkor nem merte megmondani, hogy csupán azért, mert a maga asszonya akart lenni. Amíg férjhez nem ment, mindig alkalmazkodnia kellett hol az egyik, hol a másik testvéréhez, és családjaikhoz, mert felváltva gondoskodtak róla. Ezt később anyósával is megbeszélte, aki így már megértette Őt.
Végül sikerült eladni a félig kész házat, és itt maradtak. Kibővítették, átalakították a házat, kifizették férje testvéreit, és most már csak ketten laknak a férjével...
***
...sietve ért Esztiék elé. A kertkaput óvatosan megnyitotta, és belesett az udvarba. Senkit sem látott, és hangokat sem hallott. Már kételkedni kezdett magában, hogy rosszul látott, mégsem kellett volna idejönnie, amikor a házból kiáltást hallott. A kislány kiáltott segítségért, de csak egyszer.
-Jaj! Mi történhet odabent! Akkor mégsem tévedtem, jó volt idejönnöm! Most nem lehet tétováznom...
A ház sarkához érve elkezdett jó hangosan kiabálni.
- Esztikém merre vagy? Jöttem, ahogy megbeszéltük!
Senki sem válaszolt, amitől nagyon ideges lett. Még a végén baja történik ennek a kislánynak!
Újra kiabálni kezdett,
- Eszti! Eszti! Odabent vagy?
Míg kiabált elért a kútig, amelynek oldalához neki volt támasztva egy gereblye, és egy kapa. Egy gyors mozdulattal a kezébe fogta a kapát, és már futott a bejárati ajtóhoz, ami csak be volt hajtva. Amint belökte az ajtót, a látványtól elöntötte agyát a harag.
Az utcán látott férfi, a kislánnyal erőszakoskodott, és úgy tűnt, se lát, se hall. Az asztalra döntve, egyik kezével befogta a lány száját, a másikkal, meg a szoknyája alatt nyúlkált. Eszti a rémülettől tágra nyílt szemekkel, a kezeivel próbált vergölődni, de esélye sem volt támadójával szemben.
Nem sokat gondolkodott, a kapával jó nagyot ütött a férfi hátára, aki meglepetten engedte el a kislányt, és megfordult, hogy megnézze kitől kapta az ütést. Sok ideje nem maradt a nézelődésre, mert Vera a kapával újra ütött. Most a férfi vállát találta el, dühösen támadt volna az asszonyra, aki azonban gyorsabb volt nála. Újra lendült a kapa, de a válla helyett most a fején koppant egy nagyot, és a férfi ájultan esett össze.
Eszti sikoltozva és a félelemtől remegve nézte hogyan tette ártalmatlanná támadóját Vera néni.
Aki szerencsére nem ijedt meg, a kapa fokával ütött, és meg volt győződve, hogy nem lehetett halálos. Higgadtan telefonált a rendőrségre, és biztonság kedvéért a mentősöket is felhívta.
Míg megérkeztek, a kislányt nyugtatgatta, az ájult férfival nem törődött. Látta, hogy a tapogatásnál nem jutott tovább a férfi, ettől megnyugodott. Telefonált Eszti szüleinek is, akik szinte egy időben érkeztek a hatóságiakkal.
A férfit megvizsgálták a mentősök, lassan magához tért, de a fejére kapott ütés miatt, kivizsgálásra elvitték a kórházba. Egy rendőr is vele ment, nehogy megszökjön.
A kislány elmondta a rendőröknek, hogy kint volt az udvaron, és villanyóra leolvasóként mutatkozott be neki a férfi. Nem engedte volna be a házba, de a villanyóra a zárt előtérben volt, ezért muszáj volt bemenni vele. A férfi úgy tett, mint aki leírja az óra állást, majd kért egy pohár vizet. Közben kérdezgette, hogy ki van még itthon náluk. Amikor Eszti mondta, hogy egyedül van, akkor kezdett vele erőszakoskodni.
A rendőrök felvették a jegyzőkönyvet, és elkérték Vera adatait is.
Mielőtt elmentek, megdicsérték Verát a határozott fellépéséért. Borzasztó dologtól mentette meg a kislányt, akinek így is nehéz lesz majd feldolgozni a vele történteket. A szülőknek pedig javasolták, hogy vigyék el orvoshoz, pszichológushoz.
Eszti szülei nem győztek hálálkodni Verának. Nagyon örültek, hogy nem esett pánikba. Ha rágondolnak, mi is történhetett volna...
Az esetnek hamar híre ment a faluban, de Vera senkinek sem mesélte el mi motiválta, hogy a férfi után menjen.
Saját fiatalkori történetéről már csak ketten tudnak a férjével, és ez így is marad.
.png)
