M. J. Kata /Márkus Katalin/ irogató blogja

  Advent idején az Úr most is megfújatta az égi harsonákat. Hangjukra mindenfelől sietve repültek az angyalok, hogy meghallják a szavát. – Mint tudjátok, lenn a Földön sok-sok ember él egymás mellett szeretet nélkül. Most is, mint eddig minden évben egyetlen feladatot kaptok. Keressétek fel ezeket az embereket és szívükbe töltsetek szeretetet. Karácsony szent estéjén minden ember boldogan, békességben, szívükben szeretettel várja a kis Jézus születését. Majd áldását adta a hatalmas angyal seregre, és a Föld felé irányította őket. Már indult vissza a hatalmas térről, amikor észrevette, hogy az egyik sarokban egy kicsi angyalka szomorkodik. – Ó, angyalkám, te miért nem indultál el a Föld felé? Ugye ez lesz az első utad? Látom, nem tudod, mit kell tenned, de ne aggódj, segítek neked. Elküldelek egy idős házaspárhoz, Zsiga bácsihoz és Julis nénihez. Ők évek óta szeretet nélkül élik életüket. Valaha nagyon szerették egymást, de egyetlen gyermekük elvesztéséért teljesen feleslegesen, egy...

  Csillagfényes éjszakán istállóban született, nem volt pompa csak szegénység, édesanyja könnyezett. Fenn az égen nagy örömmel ujjongtak az angyalok, hírül vitték a világnak, megszületett a Megváltónk. Kis Jézuskát köszönteni útra kelt a három király. Gáspár, Menyhért és Boldizsár, vittek aranyat, tömjént, mirhát, bölcső előtt leborultak, kis Jézusnak így hódoltak. Azóta ünnep a Karácsony, békesség madara ül az ágon, vigyázzunk e békességre, itt maradjon ne röppenjen, egész évben velünk legyen. Mi is köszöntsük a kis Jézuskát, földre született Isten Fiát. 2024.

  Tomi anyukájával és nagyszüleivel, egy kicsi dunántúli faluban lakott. Egy sajnálatos balesetben apukája elhunyt, Ő pedig súlyos lábsérülést szenvedett. Így, szinte egész nap tolókocsijában üldögélt, nyáron, a verandán, télen az utcára néző szobaablak előtt. Mindkét helyről kényelmesen láthatta a falu utcájával párhuzamosan haladó fényes vasúti síneket, amelyeken, éjjel-nappal felváltva robogtak a tehervonatok, és a személyvonatok. A falunak nem volt vasútállomása, így Tomi sóvárgó szemekkel csak a gyorsan elsuhanó vagonokat nézhette. Iskolába lábsérülése miatt nem járhatott, magántanuló lett, és nagyapja segített neki a tanulásban. Nagyon okos kisfiú volt, sokat olvasott, gyönyörűen rajzolt vonatokat, gőzmozdonyokat. Anyukája külföldön dolgozott, hogy minél több pénzt tudjon küldeni szüleinek. Amikor csak tehette hazajött Tomihoz, és ilyenkor táskájában mindig ott lapult egy-egy kicsi mozdony, vasutakról szóló könyv. Tomi örült ezeknek az ajándékoknak, de titokban másra vágyott....

    Én nem szerettem verset elemezni, iskolában ez volt a mumusom, nem értettem mit látott a költő, ki helyet kapott a Parnasszuson. Versekről hallani sem akartam, ám, a sors tréfát űzött velem, álmaimban verseket írtam, kedves szóval biztatott, segített. Mellettem meg ketyegett egy óra, siessek, mert az időm véges. "de dolgom még töméntelen, "még tenni, adni vágyom," Ezt versben is megtehetem oly sok szépség van e világon, már gondolataimat rímekbe faragom, életem alkonyán verset írogatok.  2024.

Égbe nyúló magas hegyek, mily csodálatos a táj, tűlevelű szép fenyvesek, boldog, aki arra jár. Szívemnek mégis kedvesebb Zala szelíd dombsága, gyertyányosok és tölgyesek, gombák rejtett világa. A Vétyemi ősbükkösben, "Álmokat tép a kétség" óriásfák üdvözölnek, oly felemelő érzés. Ámulsz erdők templomában, hangosan szólni vétség, hinnéd, mily csalfa káprázat, "De velünk van a szépség." 2024. Kép: Vétyemi ősbükkös /részlet/

    Kicsike téren esőtől csillog a térkő, sötét égbolton vonulnak a felhők, köztük bujkál a morcos telihold, esernyő alá bújtak a csillagok.   Éjszaka csendjét villámok törik, csattogó hangjuk, jaj szavat tompít, kicsi szobában izgatott várakozás, gyermek születését várja a család.   Asszonyka vajúdik első gyermekével, fájdalom karjai ölelik erősen, hideg verejték csillog a homlokán, gyengéden törlik, halk szóval nyugtatják.   Minden jajkiáltás feszült várakozás, új élettel lesz ma boldogabb a világ, oly közel a perc, erő már véges, égi Édesanyától kérnek segítséget.   Hatalmas hanggal csattan egy villám, örömkiáltás tompítja most hangját, kisfiú született, áldás szálljon rája, fél kettőt kondított a templom órája. 2024.

  Ne törd magad, semmire való vagy! Mennyi minden lehetett volna, de agyába vésődött ez a mondat. Amikor csókot dobva lazán elhagyták. E pár szó okozta munkahelyi kudarcát, megmérgezte minden párkapcsolatát, fejében zakatoltak, torkát szorongatták. További életét balsors kísérte. Gyorsan peregtek a homokszemek, mire rájött, így sokáig nem mehet, "hogy az élet szép," tudjon hinni benne. Teste, lelke segítségért kiáltott. "El akarta hinni," hogy lehet változni, tud majd nevetni, mer álmodozni, többé már nem fog a múlton rágódni. Egy jó társ mindenre megtanította. Sok homokszem lepergett azóta, lassan sétálunk egymás kezét fogva, hogy találkoztunk, köszönjük a sorsnak. Imáinkban kérjük, még sokáig így maradjon. 2024.