M. J. Kata /Márkus Katalin/ irogató blogja

  Hinni kell a lehetetlent, hogy enyém az egész világ, hajnali Nap első fénye, esti égen a holdvilág. "Lábam torpanj, ha vinne már" messze a végtelenbe, hol ismeretlen tájak várnak, új dolgok, hogy felfedezzem. Erős vagyok, mint erdők királya, aki büszke fejtartással áll az alkonyatban. Hiszek testem erejében, éveim bölcsességében, erős akaratomban, de mindenek előtt a jó Istenben. 2025.   Idézet, Gyarmathy Erzsébet Kék téli erdő című verséből. Versemet a Gold Pen Irodalmi Kör képes feladatára írtam. kép:Pinterestről

Hideg, havas a világ, mégis nyílik hóvirág, tulipán még hezitál, mi sem járunk mezítláb. Siess, siess, kikelet, hívd a meleg szeleket, láttunk havat eleget, "kergesd el már a telet." Mátyás lába romboló, jeget tör a nagy folyón, kispacsirta hírmondó, olvad már a hógolyó. Tavasztündér mosolyog, barka szirma szép bolyhos, érintése bársonyos, jókedvünk van, bolondos. 2025. Idézet: Gazdag Erzsi Télűző című verséből Versemet a Gold Pen Irodalmi Kör képes feladatára írtam. Kép: Pinterestről.

  Ma nagy öröm ért! Kezembe vehettem a csodálatos Gold Pen Antológiát, Braun Rózsa ajándékát, benne három versemmel. Hálásan köszönöm Rózsának, Piroskának, Gyöngyikének, és Mindenkinek a munkáját, akik részt vettek e gyönyörű Antológia megalkotásában.

"Lidérc ugrált az udvarban" szellem figyelt a sarokban, e dolgokat én nem láttam, mégis féltem kiabáltam. Kezei közt égi fénnyel eljött hozzám sok-sok éjjel, hogy vigyázzon álmaimra, gonosz erőt távol tartsa. Éj csendjében, ha átölel, testem nyugalomra lel, vigyáz reám amíg élek, Ő az örök, a hűséges. Titkaimat rábízhatom, nem szúr hátba, én sem bántom, Istenem küldte hozzám angyalát, aki a láthatatlan jó barát. 2025. Idézet: Gazdag Erzsi Mesebolt című verséből Kép: Pinterestről.

  Lelki békém nemrég elhagyott, valaki igaztalanul megvádolt, nem szemtől szembe támadott, ahhoz bizony bátortalan volt.   Nyugtalan éjszakák, borús nappalok, az agyam lázasan zakatolt, mit tettem én, hogy így elfordult, mert eddig hittem, jó barátom volt.   Sok önmarcangoló gondolat után, beléptem templomunk ajtaján, egyedül voltam, az Úr már várt, lelkemnek Ő adott megnyugvást.   Eljön az idő, majd rájön, hogy tévedett, de addig az Ő lelke is szenved eleget, ma már sajnálom, mint felebarátomat, saját magának is okozott fájdalmat.   Kértem az Urat, világosítsa elméjét, hogy lelke újra elnyerje békéjét, nagy az Ő hatalma, tudom megteszi, még akkor is, ha barátom ezt nem hiszi.   Mert a lélek békéje testnek éltetője, bajnak, betegségnek száműzője, hamis gondolatok rostálója, bölcs igaz látás megsegítője! 2024. Versem megjelent a   LELKI BÉKE VERSES ANTOLOGIA KORTÁS KÖLTŐKTŐL 2024 az Ilyrian Monastery ( Illir kolostor) kiadásában.

  Rózsakertben sok-sok rózsa, egyik nyílik, másik hervad, nyári meleg magot érlel, szél teríti szerte széjjel. Bőven jut a puha földre, egy kicsi mag tovább röppen, kemény kövek közé pottyan, esélye, biz' oly kevés van.   Ám a kövek megsajnálták, körbe zárták a magocskát, megkérték a pajkos szelet, fújjon földet egy keveset. Esőfelhőnek is szóltak, a magocska nagyon szomjas. kövérek az esőcseppek, a kicsi mag duzzad, reped.   Gyökerei kapaszkodnak, hajtása a Nap felé tart, levelei sokasodnak, tüskéi is ágaskodnak. Ám legszebb lett kis bimbója, mely kinyílik harangszóra, rózsaszín lett és illatos, szürke kövek most boldogok.   Aggódik a szép rózsaszál, vajon lesz aki rátalál? Oly régóta várakozik, bánatában pityeredik. Szirmocskáin nagy könnycseppek, deli ifjú arra téved. Óh, mit látok, milyen csoda, kövek között nyíló rózsa!   Harmatosan üde és friss, illatával majd elkábít, leszakítom óvatosan, rózsát adok szép rózsámnak. Búsulnak a szürke kövek, rózsaszálnak n...

Lassan ballagott a folyóparton. Talpa alatt halkan zizegtek a száraz falevelek, melyeknek rőtbarna színét a hegyek csúcsán üldögélő napsugarak aranyozták. Az asszony szomorú arcát, haját is megsimogatták, akit a gyönyörű, ezerszínű, őszvégi naplemente sem tudott felvidítani. Pár percig még ringatóztak az alig fodrozódó vízben, majd eltűntek a magas hegyek mögött. Lassan maguk után húzták az alkony szürkésfekete fátylát. Az asszony fázósan gombolta be fekete kabátját és emlékeibe elmerülve suttogta - megint egy nap nélküled. Észre sem vette, hogy letért a kitaposott útról. A folyó vize halkan surrant cipőjébe, amit nem, vagy nem akart érzékelni…Alkony csendjében lélekharang hangját sodorta a szél. 2025. Kép Internetről.