M. J. Kata /Márkus Katalin/ irogató blogja

Lassan ballagott a folyóparton. Talpa alatt halkan zizegtek a száraz falevelek, melyeknek rőtbarna színét a hegyek csúcsán üldögélő napsugarak aranyozták. Az asszony szomorú arcát, haját is megsimogatták, akit a gyönyörű, ezerszínű, őszvégi naplemente sem tudott felvidítani. Pár percig még ringatóztak az alig fodrozódó vízben, majd eltűntek a magas hegyek mögött. Lassan maguk után húzták az alkony szürkésfekete fátylát. Az asszony fázósan gombolta be fekete kabátját és emlékeibe elmerülve suttogta - megint egy nap nélküled. Észre sem vette, hogy letért a kitaposott útról. A folyó vize halkan surrant cipőjébe, amit nem, vagy nem akart érzékelni…Alkony csendjében lélekharang hangját sodorta a szél. 2025. Kép Internetről.

  Én már segítő angyalka lettem, éji sötétben indulok csendben, végtelen egekben nincs otthonom, földi szeretteimért aggódom. Anyaszívem örök, halhatatlan, fiamért sóvárgok szakadatlan, alattam sötét házak, ablakok, én alvó gyermekemhez suhanok, Kedves maciját magammal viszem, álmában mosolyog kicsi kincsem, halkan dúdolgatom szép dalomat, könnyek áztatják angyalarcomat. Ha tehetném, ölembe vehetném " És fátyolpuhán" megölelgetném, szeretgetném, kicsit babusgatnám, halk dalommal álomba ringatnám. Kis szívében otthagynám dalomat, ha szomorú, hallhassa hangomat, megnyugodva nézne fel az égre, tudná, anyától jött segítsége. 2025. Idézet: Dapsy Gizella verséből kép: Pinterestről

  Tűzben örvénylő napkorong hajnali harmatban forgott, "őszi fellegektől árnyalt" tűnőben váró homályban. Két kezemmel féltőn fogtam, még maradj, maradj suttogtam, gondolatban jegyzeteltem, fehér papírra verseltem. Isten vigyázza életem, fejembe tudást cseppentsen. Családomnak hálás vagyok, nyugalomban alkothatok. Alkotni öröm, szenvedély, naponta kihívás, rejtély, megbecsülöm tehetségem, fényes Nap már a jelképem. 2025.    Idézet, Csohány gabriella mindenki örömére című verséből való.

Amikor Elina leütötte az utolsó akkordot zongorája billentyűin, kicsordultak könnyei. Lelke mélyén tudta, hiába minden könyörgő szó, minden könnycsepp, szép érzelmes dallamok, ami elmúlt, az elmúlt... A nemrég még fülébe suttogott szerelmes szavak, mára súly nélkül könnyedén elszálltak, mint a pillangók. Mind, mind hazugság volt.  Most jött rá, hogy Robert csak kihasználta. Túl sokat adott neki, megbízott benne. Tegnapelőtt még gondolkodás nélkül lett volna a felesége. Most amikor mindennek vége, most döbbent rá, hogy ezt csak ő akarta, Robert soha sem említette a házasságot. Neki csak egy dolog kellett, amit meg is kapott. A rózsaszín köd másnapra szertefoszlott. Robert lekezelően közölte vele, a fogadást megnyerte, este már a barátaival fogja megünnepelni. Hiába könyörgött neki szép szóval - kinevette.  - Ostoba vagy Elina, nagyon ostoba. - Vigyorgott rá ördögi mosollyal, jeges tekintettel. Holnap végleg elutazom, áthelyeztettem magam az ország egy távoli helyér...

Öreganyám lánykorában, farsang is volt, bál is volt, Ő is táncolt szép ruhában, így meséje igaz volt.   Farsangnak szép éjszakáján, szólt a zene, szólt a dob, bálba indult minden leány, szépek, csúnyák, butusok.   Deli ifjak is elmentek, pékek, szolgák, kocsisok, farsang bálra kiöltöztek, mindegyik egy herceg volt.   Ringó szoknyák, szép álarcok, minden hibát eltakart, voltak forró pillantások, ajkak némák, mint a hal.   Éjszakába fordult az est, tetőfokán állt a bál, elhalványult a lámpafény, csókra vágyott minden lány.   Percig tartó sötétség lett, valós volt vagy véletlen, az álarcok elrepültek, csattant a csók hevesen.   Váratlanul világos lett, meglepődtek rendesen, hiába szólt vidám zene, egymást nézték mereven.   Ifjak nagyot kurjantottak, nem vagyunk mi hercegek, gyertek táncba Marcsa, Julcsa, csárdást ropjuk véletek.   Éjszakának közepéig, táncoltak és mulattak, farsang bálját emlegették, csendes böjti napokban. 2025. Kép: Pinterestről ...

      Álmomban egy padon ültem, rózsaszirmok körülöttem, mind illatos volt és piros, hittem, fenn a mennyben vagyok.   Halk lépéseket hallottam, tán hívat az Úr, gondoltam, bizony nagyon meglepődtem, rózsatündér állt előttem.   Rózsákból volt a ruhája, és szépséges koronája, kezében egy nyíló rózsa, néked hoztam kis anyóka.   Ne félj tőle, nincs tüskéje, ültesd el a kiskertedbe, rózsabokor lesz belőle, sok embernek örömére.   Gondolkodtam, miért mondja, vaj' mit tudhat ez a rózsa, látom, kételkedsz szavamban, megtudhatod miért mondtam.   Sok ember jött egymás után, kik a rózsát megszagolták, mind boldog arccal távoztak, betegségből meggyógyultak.   Rózsatündér is mosolygott, majd kedvesen elbocsájtott, ekkor bizony felébredtem, semmi sem volt a kezemben.   Emlékeztem mit álmodtam, mindent gyorsan le is írtam, lerajzoltam, hogy lássátok, rózsaország varázslatos. 2025. Képre írt versem. Kép: Pinterestről

    Doroti minden erejét összeszedve szaladt a lassan terülő esti szürkületben. Szülei éberségét kijátszva szökött el otthonról. Nagyon fontos volt számára, hogy még egyszer utoljára átölelje azt a fát, ahol Milossal szerelmet vallottak egymásnak. Ó, de rég is volt, amikor megfogadták, egyszer majd összeházasodnak, gyerekeik lesznek és boldogan élnek. Azóta, sok víz lefolyt a falu melletti folyócskában, és az akkor még fiatal fácska is tekintélyes fává növekedett.  Már majdnem odaért  a falu határában kezdődő hatalmas erdőséghez, amikor hirtelen hűvös szél kerekedett és meglibbentette hófehér, földig érő szoknyáját, míg hosszú haját kedve szerint tekergette. Doroti fázósan borzongott, de nem állt meg. Nagyon kevés ideje volt, sietnie kellett.  Ahogy közeledett az erdő felé, megdöbbenve látta, hogy kedves fájuk törzse szinte lángolt. Doroti rosszat sejtett, nagyon rosszat.  Már majdnem odaért a fához, amikor újabb sokk érte. A...